Fontos információk a közszolgáltatásban

933
Fontos információk a közszolgáltatásban
Kiemelt kép: internet

Az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden – adta hírül az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat.

A szolgáltató átfogó informatikai karbantartást végez, ezért a központi szakrendszerek nem lesznek elérhetőek.

Ezen a napon az ország valamennyi okmányirodája zárva tart, a kormányablakokban pedig szünetel az okmány- (pl. személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, útlevél, diákigazolvány stb.) és a járműügyekben (pl. forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés stb.) az ügyintézés.

A karbantartás érinti a Schengeni Információs Rendszert is, ezért március 2-án soron kívüli (5 napos) útlevél iránti kérelmeket nem tudnak fogadni a kormányablakokban és okmányirodákban, továbbá március 6-án csak a délig rögzített kérelmek esetében van lehetőség az azonnali (24 órás) eljárás keretében kiállított útlevelek átvételére: aznap 15 óra után a Központi Okmányirodában (Budapest, XIII. ker. Visegrádi u. 110.). Más ügykörökben zavartalan lesz az ügyfélfogadás.

Ugyancsak szolgáltatás szüneteltetését jelezte előre az E.ON Hungária Zrt. Solymáron karbantartási munkálatok miatt, mely megközelítőleg 1090 Ügyfelet fog érinteni március 8-án, szerdán 09:00-15:00 óra között az alábbi solymári címeken:

-Arany János u. 5. szám -Arany János u. 9. szám -Arany János u. 17.szám -Ág u. 1-5. szám -Árok u. 5. szám -Árok u. 11-17. szám -Árok u. 21. szám -Árok u. 25-28. szám -Árok u. 32-38. szám -Átjáró u. 1-6.szám -Átjáró u. 10. szám -Bánya u. 1-3. szám. -Bánya u. 2473/7 hrsz. -Berzsenyi Dániel u. 17. szám -Berzsenyi Dániel u. 1-9.szám -Berzsenyi Dániel u. 2369/4 hrsz. -Bokor u. 2-29. szám -Boróka u. 1-12.szám -Boróka u. 15-19. szám -Boróka u. 3196 -Budai-Nagy Antal u. 1-11.szám -Budai-Nagy Antal u. 14-35. szám -Budai-Nagy Antal u. 39-43. szám -Budai-Nagy Antal u. 20-26. szám -Budai-Nagy Antal u. 45-51.szám -Budai-Nagy Antal u. 55. szám -Budai-Nagy Antal u. 59-61. szám -Budai-Nagy Antal u. 65. szám -Erdő u. 40-42. szám -Erdő u. 53. szám -Fenyő u. 1-4. szám -Fenyő u. 8. -Fenyő u. 3228/1 hrsz. -Forrás u. 1-5. szám -Füves u. 5-6. szám -Füves u. 10-16. szám -Gerinc u. 3-5. szám -Gerinc u. 8. -Gerinc u. 11-13. szám -Gerinc u. 2163 hrsz. -Gerinc u. 2160/1 hrsz. -Gorkij u. 1-10.szám -Gorkij u. 14-18. szám -Gróf Karátsonyi u. 1-3. szám -Hársfa u. 1-10. szám -Jókai Mór u. 2.szám -Jókai Mór u. 8. szám -Jókai Mór u. 11-12. szám -Kakukkhegy u. 1-8. szám -Kakukkhegy u. 12-20. szám -Katona József u. 1-35. szám -Kazinczy Ferenc u. 1-13.szám -Kazinczy Ferenc u. 16-41. szám -Kálvária u. 70. szám -Kápolna u. 1. szám -Kápolna u. 6-15. szám -Kápolna u. 18-22. szám -Kápolna u. 25-39. szám -Kápolna u. 2036 hrsz -Kilátó u. 2-10. szám -Kilátó u. 13-15. szám -Kilátó 19-25. szám -Kilátó u. 1964 hrsz. -Kilátó u. 1959/1 hrsz. -Kisfaludy u. 1-25.szám -Koppány Márton u. 11-19. szám -Koppány Márton u. 36-52. szám -Koppány Márton u. 1-3. szám -Koppány Márton u. 8-9. szám -Koppány Márton u. 12-20. szám -Koppány Márton u. 24-26. szám -Koppány Márton u. 32-34. szám -Koppány Márton u. 2015/2 hrsz. -Koppány Márton u. 2516/2 hrsz. -Kosár u. 1-15. szám -Kökörcsin u. 2173 hrsz. -Kölcsey Ferenc u. 1-36. szám -Kölcsey Ferenc u. 2307/2 hrsz. -Lejtő u. 6. szám -Lejtő u. 3296 hrsz. -Lejtő u. 3300 hrsz. -Madár u. 1-2.szám -Madár u. 5-12.szám -Magas u. 1- 16. szám -Magas u. 19-50. szám -Magas u. 52-127. szám -Magas u. 130. szám -Magas u. 133-147. szám -Meredek u. 1-27. szám -Meredek u. 31-33. szám -Meredek u. 39-41. szám -Móricz Zsigmond u. 1-26. szám -Móricz Zsigmond u. 29. szám -Munkás u. 24-26. szám -Munkás u. 30-42. szám -Munkás u. 7533 hrsz. -Nap u. 1-15. szám -Orgona u. 15. szám -Orgona u. 19. szám -Orgona u. 31-33. szám -Panoráma u. 1-8. szám -Panoráma u. 13-57. szám -Panoráma u. 60-73. szám -Panoráma u. 78-88. szám -Panoráma u. 75-83. szám -Panoráma u. 87-141. szám -Panoráma u. 144-148. szám -Panoráma u. 152. szám -Panoráma u. 156-164. szám -Panoráma u. 168-174. szám -Panoráma u. 178-188. szám -Panoráma u. 192-202. szám -Panoráma u. 3313 hrsz. -Pihenő köz 9. szám -Pihenő köz 1. szám -Pihenő u. 1-3. szám -Pihenő u. 4-17. szám -Pihenő u. 24. szám -Szél u. 13-19.szám -Szél u. 22. szám -Tető u. 2-4.szám -Tető u. 8-10.szám -Tető u. 26. szám -Toldi köz 3-5. szám -Toldi u.4-23. szám -Toldi u. 26-28.szám -Toldi u.32-47. szám -Toldi u. 53-59. szám -Tölgy u. 3-14. szám -Törökkút köz 1023/3 hrsz. -Törökkút u. 27. szám -Törökkút u. 57. szám -Viola u. 2-4.szám -Vörösmarty Mihály u. 1-7.szám -Vörösmarty Mihály u. 11-30.szám -Vörösmarty Mihály u. 34-42. szám -Vörösmarty Mihály u. 46-67. szám -Vörösmarty Mihály u. 33. szám -Vörösmarty Mihály u. 62-68.szám -Vörösmarty Mihály u. 71-89. szám -Vörösmarty Mihály u. 70-72. szám.

Türelmüket és megértésüket előre is köszönik!

SolymárOnline