Karácsony a Cédrussal – VIDEÓ

613

Idén decemberre is karácsonyi műsorral készült a Cédrus Táncegyüttes, melyen kicsik és nagyok mutatták be tudásukat a színpadon.

– A Covid igencsak megtépázta az együttes sorait – mondták el a Cédrus vezetői, Varga Zoltán koreográfus és felesége, Lőrincz Beáta. De idén már az újjáépítésen dolgozott mindenki. Újjászületett a korábban megszűnt utánpótlás csoport is, egyelőre ugyan csak négy tagot számlál, de már ők is bemutatkoztak ez alkalommal. És az idő fiatal még, ahogy Csontváry Kosztka Tivadar gyakran idézett szavai szólnak: “Háromezer évig a cédrus nem cédrus, a negyedik ezredben bontakozik a koronája, s ezzel utat mutat a nemzeteknek a kitartásra…”

Az Indulj vigasságra… című táncösszeállítást december 10-én láthatta a közönség az Apáczai Csere János Művelődési Házban. A táncokat a PilisTV kamerája is megörökítette, a felvétel már elérhető a YouTube-on, és az ünnepek tájékán a televízió műsorán is látható lesz.

solymaronline