Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske – zenés, mesélős színházi est lesz a művelődési házban

799

December 11-én vasárnap 19:00 órakor Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert lépnek fel az Apáczai Csere János Művelődési Ház színpadán (Solymár, Templom tér 25.). Műsoruk az Első évre fecske címet viseli.

“A mesélős est több mint egy koncert, és személyesebb, mint egy klasszikus színházi est. Különleges alkalmakon a TANDEM zenekarrá egészül ki, hogy lebegtessen a hangzás, de a szívmelengető énekelt verseken túl megmarad a személyesség is: megrázó, felemelő és könnyed családi történetek szólítják meg egymást és a dalokat. Mint egy olyan családi asztalnál, ahol három-négy generáció élvezi az együttlét örömét, és a régi adomák után dalt kíván a szív. Egy olyan kiváló dalszerző, énekes-zeneszerzővel, mint Hrutka Róbert, aki színészlemezek tucatjai, és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, játékosan rusztikus, mégis érett oldalát mutatja meg. És a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen kedves formájához: a meséléshez.”

Közreműködnek:
Grecsó Krisztián, Hrutka Róbert, Fehérvári Attila, Nádor Dávid, Szabó Árpád

A programot megelőzően, 17:00 órakor solymári művészek alkotásaiból nyílik ünnepi tárlat a művelődési ház kiállítóterében.

A program díjmentesen látogatható!

apáczai.com/solymáronline