Solymári fellépések Óbudán

794

Június 26-án, vasárnap solymári együttesek is felléptek az óbudai búcsún. Jeney Erzsébet, a Hagyományőrző Asszonykórus vezetője számolt be az eseményről portálunknak.

A Solymári Hagyományőrző Asszonykórus meghívást kapott az óbudai búcsúba június 26-ára. Az Óbudai nyár rendezvénysorozatába illeszkedő gazdag német nemzetiségi programot a sok éve hagyományos helyszínre, a Főtérre álmodták meg a szervezők. Az Asszonykórus a fináléban lépett színpadra, ami azt jelentette, hogy körülbelül két órát töltött a fellépés előtt a helyszínen, viseletben, amikor kint 38 fok volt. Szerencsére találtunk egy klímás helyet, ahol a fellépésig hűsöltünk – meséli a kórusvezető. Nagy örömünkre egy másik solymári csapat is a szereplők között volt, a Zwickl Polka csapata, akik még nagyobb hősök voltak, mint mi, ugyanis már délelőttől jelen voltak egy felvonuláson, és az esti bulizenét is ők adták. A máskor népes nézőtér most viszonylag foghíjas volt, hiszen mindenki egy árnyékos helyről próbálta szemlélni a színvonalas produkciókat. A vendéglátók kínáltak finom pogácsát, székelykáposztát, meggyes rétest, és persze hűsítőket is, ezeknek volt a legnagyobb keletje. Az Asszonykórus mosolyogva, tisztán intonálva, jó karaktereket megformálva énekelte el a két gyönyörű solymári dalcsokrot, a Ti lustige Weiwe és a Mein Schotz hot blaue Augen kezdetűeket, közöttük pedig egy szép lírai dalt, az Es stehn in meinem Wege címűt. A Trink ma nur ein Flaschen Wein című fináléra meg is érkezett a közönségből a vastaps, ami nem kis teljesítmény volt abban a rekkenő hőségben. Ahogy nemrégiben a nagyszabású pilisborosjenői nemzetiségi fellépésen, itt is a kórusból alakult kis citeratrió műsorszámai tették fel a koronát a műsorra. A Marlokné Cservenyi Magdolna, Dr. Friedrich Katalin és Edda Frank alkotta stájer citerás formáció gyönyörű népdalokat énekelt saját hangszerkísérettel, és ezzel be is lopták magukat a közönség szívébe. A solymári dalkincs hírnevét ismét sikerült a solymáriaknak öregbíteni a községünk határain kívül is.

solymáronline
A fotókat Jeney Erzsébettől kaptuk.