Határon túli együttműködés

935

A Bethlen Gábor Alap támogatásával október végén Solymár vendégül látta testvértelepülésünk, Csíkpálfalva delegációját. A projekt célja a határon túli szervezetekkel való együttműködés elmélyítése és a tapasztalatcsere oktatási és közbiztonsági kérdésekben.

Dr. Szente Kálmán polgármester portálunknak elmondta, hogy Ferencz Csaba polgármester vezetésével tűzoltók és pedagógusok érkeztek Csíkpálfalváról Solymárra. A négynapos program során az óvoda pedagógusaival szakmai napokat és bemutató foglalkozásokat tartottak.

A közbiztonsági egyeztetés célja pedig egy együttműködés kialakítása volt. “Nemrég megalakult önkéntes tűzoltóságuknak sikerült ezzel a lehetőséggel segíteni, helyzetüket, szükségleteiket felmérni, hogy a jövőben támogatni tudjuk őket mind szakmai tapasztalatokkal, mind tárgyi feltételekkel” – mondta el a polgármester. A Solymári Polgárőr és Tűzoltó Egyesület vezetői a Tűzoltószertárban mutatták be az általuk használt eszközöket és technikákat a vendégeknek.

Fotók: Dr. Szente Kálmán

solymáronline