Augusztus végén érkeztek látogatóba településünkre a Budaörsi Német Kulturális Egyesület tagjai. A kirándulásról az egyik résztvevő, Steinhauser Klára írt beszámolót, melyet az alábbiakban olvashatnak.
Az egyesület szervezett már egy utat ebben az évben, de az a súlyosbodó járványhelyzet miatt elmaradt. Ezért különösen örültünk, hogy végre együtt lehettünk. Első utunk Solymárra vezetett, ahol találkoztunk Hőnig Évával, a solymári Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőjével. A temetőben felkerestük Kiss Csaba egykori budaörsi atya sírját. Éva elmondta, hogy a solymáriak is nagyon megszerették az idő alatt, míg ott teljesített szolgálatot, és sajnálják korai távozását. A sírt gondos kezek rendben tartják. Csoportunk megbízásából Michelberger Mátyás, a budaörsi katolikus egyházközség képviselő-testületének elnöke egy koszorút helyezett el a síron, majd imát mondtunk Csaba atyáért.
A helyi Golgota Alapítvány szervezésében 2013-ban felépült a Fatimai Kápolna. Nem hagyhattuk ki a meglátogatását. Az állíttatók szándéka szerint a lelki megújulást és a megbékélést szolgálja a jövőben. 2017-ben táblát is avattak, és az ünnepség keretében még Kiss Csaba atya celebrálta a szentmisét. Az alapítvány ezzel a fatimai jelenések 100. évfordulójára emlékezett. A katolikus templomnál Jablonkay Mária nyugdíjas igazgatónő várt ránk. Solymár története sokban hasonlít Budaörséhez. A törökök kiűzése után német telepesek jelentek meg, új életet teremteni ezen a tájon. A magukban bízók a Fekete-erdőből és Fulda környékéről jöttek. Már akkor is fontos volt a híveknek, hogy legyen templomuk. Csodával határos, hogy az akkori körülmények között hogyan tudott az újratelepült község már 1726-ban templomot emelni. Kedves meglepetésként Mária egy énekkaros társával elénekelte a solymáriak himnuszát. A csodaszépen felújított Szűz Mária neve templom egyik legnagyobb kincse a kegykép. Szűz Máriát ábrázoló oltárképet sokáig csodatevőként tartották számon, emiatt a templom hosszú időn keresztül zarándoklatok célpontja volt. Itt is, mint az előző helyszíneken, a pillanathoz illő dalt énekeltek a Lyra Dalkör tagjai. A Boldogasszony Anyánk eléneklésébe a jelenlévők is bekapcsolódtak.
Következő úticélunk az 1972-ben létrehozott, a község történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó Helytörténeti Gyűjtemény volt. Nevét 2003-ban arról az első vezetőjéről, dr. Jablonkay Istvánról kapta, aki 28 éven át szervezte a gyűjtést, rendezte kiállításait, gyarapította anyagát odaadó lelkesedéssel. Idegenvezetőnk édesapja volt a néhai lokálpatrióta. Mária nagy szeretettel beszélt róla. Megtudtuk, hogy utolsó éveiben magnószalagra mondta a tárgyakkal kapcsolatos tudnivalókat. Tematikus elrendezésben látható a kiállítás – a pincében a római és középkori kőtár, fent egy szatócsbolt a 20. századból, egy szecessziós gyógyszertár, két másik teremben Solymár régészeti múltja és néprajza.
Az ódon hangulatú utcákat járva láthattuk, hogy az itt élők büszkék a múltjukra, őrzik az elődeik hagyatékát, megbecsülik azt, ami a régi korok emléke. Solymár községnek az utóbbi ötven évben nem volt Kálváriája. A Golgota alapítvány a Szélhegyen (helyi elnevezéssel a régi Kálvárián) új Kálváriát hozott létre, ízléses stációk építésével, művészi bronz domborművekkel, ami 1999. húsvétján került felszentelésre. A Kálvária tetején létesített három fakereszt már messziről láthatóan mutatja a hely szerepét. Nem csak a hely szelleme, de a csodás panoráma miatt is érdemes volt felkaptatni a dombra. A keresztek alatt a nehéz időket megélt őseink tiszteletére és emlékére mondtunk imát. Ezzel solymári programunk végéhez értünk. Megköszöntük fáradozását és búcsút intettünk a szívélyes kalauzolásért Hőnig Évának, mivel már vártak bennünket a sokak által kedvelt pilisvörösvári Rotburger Sörözőben, ahol szép környezetben, udvarias kiszolgálásban, ízletes ebédben volt részünk. Hálás szívvel mondtunk köszönetet tartalmas utunk szervezőjének, Bradean-Ebinger Nelunak.
Steinhauser Klara
Fotó: Hőnig Éva