200 éve szentelték fel Solymár templomát – ünnepi szentmise – FOTÓK, VIDEÓ

1189

Solymár temploma felszentelésének 200 éves évfordulóján ünnepi szentmisén vehettek részt a hívek, melyet Spányi Antal megyéspüspök celebrált. A misén részt vettek továbbá a településhez kötődő papok: Kertész Péter, Magyar Gergely, Ugrits Tamás és természetesen Solymár jelenlegi plébánosa, Szemere János atya. A mise kezdetén ő köszöntötte a püspök urat, mondott néhány szót a 200 éves templomról, a hívő közösség összetartásáról, erejéről. “Szent Péter apostol mondja első levelében, hogy “élő kövekből épüljetek fel Isten házává.” Az, hogy a templom ilyen szép állapotban van, és rendszeresen gondját viselik, annak bizonyítéka, hogy az itteni közösség valóban élő közösség – mondta.

Spányi Antal püspök örömét fejezte ki az iránt, hogy ezen a különleges alkalmon együtt ünnepelhet a solymáriakkal. “Örömmel jöttünk, hogy ezt a különleges évfordulót megünnepeljük együtt, hálát adjunk a Jóistennek, és kérjük további kegyelmét. Nem is csak a templomra, hanem elsősorban a templomot benépesítő és azt élettel megtöltő emberekre, családokra.”

A szentmise végén szeretetvendégség és térzene várta a híveket a Templom téren, a Solymári Sütőklub asszonyai és a Schaumarer Muskanten jóvoltából.

A PilisTV szentmiséről készített felvétele már elérhető a YouTube-on, és csütörtöktől keressék a csatorna műsorán.

Képes beszámolónk az eseményről:

Kedden a jubileumi rendezvények sora misével és zenés irodalmi esttel folytatódik. A kiállításról és a több napos ünnepségsorozat szombati alkalmáról is hamarosan beszámolunk.

solymáronline
Fotók: Palkovics Mária