Karácsonyi zenéket játszó autó járja Solymár utcáit vasárnaponként

2800
Fotó: NNÖ

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár jóvoltából az adventi vasárnapok délutánján egy feldíszített, zenélő autó járja Solymár utcáit, amely német nyelvű karácsonyi dalokat játszik.

“Idén a szokásos karácsonyi rendezvények, mint például az adventi koncertek és a közös gyertyagyújtások elmaradnak, mégis szerettünk volna egy kis karácsonyi hangulatot csempészni a mindennapokba” – osztották meg szerkesztőségünkkel az NNÖ tagjai. Figyelembe kellett venni a járványhelyzet miatt érvényes korlátozó szabályokat is, így végül azt a megoldást választották, hogy feldíszítettek és minden szükséges technikával elláttak egy utánfutót, amelynek segítségével először november 29-én, vasárnap délután körbejárták Solymár utcáit.

A karácsonyi zenéket játszó, fényes díszekbe öltözött autó a tervek szerint minden adventi vasárnap 16 órakor indul majd körútjára. Pontos útvonalat a szervezők nem tudnak mondani, de azon lesznek, hogy minden solymári utcába eljussanak.

solymáronline