Idén is lesz Kövér Cinkék napja, csak épp online

834
Kép: Budakeszi Vadaspark Facebook-oldala

A Budakeszi Vadaspark idén rendhagyó módon rendezi meg a “Kövér Cinkék napja” programot, amelynek keretében az érdeklődők sok fontos és érdekes dolgot tudhatnak meg a téli madáretetésről és madárvédelemről – adta hírül a Vadaspark.

A Budakeszi Vadaspark gondozói nem csak az állandó lakókról, de a parkba látogató szárnyas vendégekről is gondoskodnak a tél közeledtével. November 21-én, szombaton 10 órától a Facebook-oldalukon várják a kíváncsi gyerekeket és felnőtteket egy érdekes, informatív élő bejelentkezéssel, ahol megtudhatják, hogy mit, mikor és hogyan kell tenni a ház körül élő, nálunk telelő madarak védelme, téli túlélése érdekében. Az élő bejelentkezést ezen a linken találhatjuk majd.

Az előadás alatt együtt körbesétálhatunk a Madárbarát tanösvényen és a kisragadozók körül. Újratöltjük a kihelyezett madáretetőinket, miközben információt kaphatunk, hogy mivel szabad és mivel tilos etetni a madarakat, milyen nasikat készíthetünk el házilag is a kis vendégeknek és milyen alternatív etetőket lehet – akár pár perc alatt – elkészíteni.

solymáronline