Mindszent hava nyomdokán – kórushangverseny

921

Október végi, november eleji ünnepinkhez kapcsolódott a Corvinus Vegyeskar és a Törökbálinti Kamarakórus hangversenye, melyet november 10-én adtak a solymári római katolikus templomban.

A koncert hangulatában és témájában egyaránt a hőseinkről, halottainkról és szentjeinkről való megemlékezéshez kapcsolódott. Az este során elhangzó művek hangneme a c-moll volt, amely a bachi szimbólumrendszer szerint a halál, az elmúlás jelképe.

Bevezetésképp Nagy László Adrián orgonaművész Johann Sebastian Bach c-moll preludium és fúgáját adta elő, majd a kórusok előadásában Luigi Cherubini vegyeskarra írt requiemjét (gyászmisét) hallgathattuk meg? Lógó Tibor karnagy vezényletével.

A felhangzó darab érdekessége, hogy előadását 1834-ben nem engedélyezte Párizs érseke, mivel annak megszólaltatásához női hangokra is szükség volt, ezért a 74 éves Cherubini komponált egy új, nagyon hasonló karakterű requiemet, ezúttal kizárólag férfi hangokra. Solymáron most az eredeti, vegyeskari mű szólalt meg.

A hangversenyről felvétel készült, amelyet a PilisTV műsorai között kereshetnek majd.

solymáronline