Letették esküjüket az önkormányzati bizottságok tagjai

1884

A november 6-ai önkormányzati ülés elején letették esküjüket a bizottságok külső tagjai is. Ennek kapcsán most azt foglaltuk össze röviden, mire valók és hogy működnek a bizottságok.

A képviselőtestület állandó bizottságokat hozhat létre. A pénzügyi bizottság létrehozása kötelező, ennek feladata az önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése. Emellett valamely nem kötelezően létrehozott bizottságnak kell ellátnia a vagyonnyilatkozatok kezelését.

Egy-egy nagyobb jelentőségű kérdésben létrehozhat a testület eseti bizottságot is, amely csak az adott eset eldöntéséig működik. (Eseti bizottság feladata lehet személyi kérdések előkészítése, vagy más, a meglévő bizottságok profiljába nem tartozó egyedi kérdések, pl. helyi közlekedési döntés előkészítése vagy közbeszerzés elbírálása.)

A bizottságoknak a megválasztott képviselők számánál kevesebb külső, nem megválasztott szakértő is tagja lehet, de elnök csak képviselő lehet. Polgármester, alpolgármester nem lehet tagja bizottságnak.

A tisztségviselők, nem tag képviselők a bizottsági üléseken tanácskozási joggal vehetnek részt. A bizottság a saját maga által készített, a képviselő testület által elfogadott szabályzatok és munkaterv szerint működik.

Az előterjesztések bizottsági megtárgyalása meggyorsítja a testületi ülések lebonyolítását, a részletekbe menő viták gyakran már a bizottsági üléseken lebonyolódnak.

Ahogyan arról már korábban is olvashattak, Solymáron a következőképpen alakultak a bizottságok:

Környezetvédelmi Bizottság
Bárány Balázs, elnök
Nagy László Csaba, tag
Cser Angéla, tag
Dr. Hahn István, külső tag
Dr. Zlinszky Péter, külső tag

Közlekedési Bizottság
Kővári András, elnök
Dalos Attila, tag
Bárány Balázs, tag
Dr. Szentkláray Ferenc, állandó szakértő

Közművelődési Bizottság
Gaal-Hasulyó Bernadett, elnök
Gulyás István, tag
Kővári András, tag
Herendi-Szabó Csilla, tag
Hartmann Hilda, külső tag
Lőrincz Beáta, külső tag
Ordódy György, külső tag
Marlokné Strack Regina, állandó szakértő

Pénzügyi Bizottság
Gulyás István, elnök
Herendi-Szabó Csilla, tag
Dalos Attila, tag
Nagy László Csaba, tag
Vértes Árpád, külső tag
Gulyásné S. Eszter, külső tag
Holczerné Guttmann Angéla, külső tag

Településfejlesztési Bizottság
Cser Angéla, elnök
Gulyás István, tag
Tordai Miklós, tag
Dalos Attila, tag
Kővári András, tag
Pakó Károly, külső tag
Posovszky Márton, külső tag
Lazri Nordin, külső tag
Petik András, külső tag
Kovács Sándorné, állandó szakértő

Ügyrendi Bizottság
Tordai Miklós, elnök
Bárány Balázs, tag
Gaal-Hasulyó Bernadett, tag

Petik Linda – solymáronline

Az információk a Települési önkormányzati ismeretek című digitális tankönyvtári anyagból származnak. Dr. Fábián Zsolt (2011), Szent István Egyetem