Solymáron zajlott a kutyavezetők országos versenye – FOTÓK

1103

2019. október 19-én reggel a solymári várhegy alatti rét kutyaugatástól volt hangos. Gyönyörű őszi napsütésben ezen a szép helyszínen és az egykori solymári téglagyár elhagyott épületében rendezték meg a Szolgálati Kutyavezetők Országos Bajnoksága IV. fordulóját. Az öt fordulós bajnokság Mosonmagyaróvár, Vác és Pázmánd után érkezett Solymárra. A zárófordulót november 3-án rendezik Gödöllőn.

A solymári versenyt Ladó György törzszászlós solymári körzeti megbízott szervezte, és ő látta el a házigazda teendőit. A résztvevők két kategóriában, kezdő és haladó csoportban indultak. Mindkét kategóriában öt-öt versenyzőpáros állt rajthoz a sorsolás után. Kutyáknak és vezetőiknek összetett feladatsort kellett bemutatniuk. Az első versenyszám engedelmes, fegyelmező gyakorlat bemutatása volt.

A kutya és vezetője között kialakult kapcsolatot jellemezte, hogy mennyire pontosan hajtotta végre gazdája utasításait egyénileg és embercsoport megjelenésekor. A második versenyszám látványosabb és veszélyesebb is volt. A hivatalos elnevezés szerint „karos” kategória elfogásos feladatot takart, zárt térben tevékenykedő betörő elfogását, kar megragadásával.

A harmadik kategória feladata hasonló volt, de még veszélyesebb kivitelben. Zárt térben két bűnözőt kellett ártalmatlanítani úgy, hogy az egyikük lesből megtámadta a szolgálati személyt. Ebbe a térbe csak három fotóst engedtek a szervezők biztonsági okok miatt, és kisebb barikád mögül lehetett csak képeket készíteni.

A nézőket a következő feladatból is kizárták, hiszen itt még fegyverhasználatra is sort került, vaklőszerrel. Ez a fegyveres kategória lépcsőfordulóban zajlott, és két lövés is dördült az elfogás során. A záró versenyszám ismét szabadtéren, a várhegy alatti réten, már nagyobb számú közönség előtt zajlott. Egy fára menekülő bűnözőt kellett elfogni, majd amikor ismét szökéssel próbálkozott, lerántani és elfogni a futva menekülőt. A kategória hivatalos neve „kosaras”, mert a gyakorlatot szájkosárral és fejvédő kosárral lehet csak bemutatni.

A versenyen saját készítésű gulyáslevest ebédeltek a résztvevők és családtagjaik. A versenyzők számos kutyamenhelyet képviseltek, a menhelyek munkatársai is részt vettek, Pázmándtól Ürömön át Piliscsabát is képviselve. A vidám hangulatú, zökkenőmentesen lebonyolított versenyt eredményhirdetés zárta. A bírálóbizottság vezetője Tóth Gábor nyugalmazott főtörzszászlós volt, a két kategóriában külön hirdették ki a három helyezettet.

A kezdő kategóriában a következő sorrend alakult ki: 1. helyezett Fehér Tamás Kleopátra kutyájával, 2. helyezett szintén Fehér Tamás Apollóval és a 3. helyezett Kovács Bálint Rocky nevű kutyájával.
A haladó kategóriában a győztesek: 1. helyezett Mészárosné Bodnár Irén Orfeus nevű társával, 2. helyezett Nagy Szilvia Brutus nevű kutyájával és a 3. helyezett Szűts Imre lett, Ricoval.

Barcsik Géza – solymáronline