Országszerte mindenki tapasztalja, hogy az esős május és a júniusi nagy melegek következményeként a szokásosnál is több szúnyog keseríti meg a szabadtéri pihenés perceit.
Mivel a szúnyoghelyzet nem lokális probléma, a megoldás kapcsán is nagyobb egységekben, térségben kell gondolkozni. Az Érdi Katasztrófavédelmi Hivatal már felvette a kapcsolatot a solymári polgármesteri hivatallal, és folynak az egyeztetések a szúnyoggyérítéssel kapcsolatban – tudtuk meg a hivataltól.
A döntéshozóknak mindenképpen mérlegelniük kell a kezelés költségét, az általa elérhető eredményt, valamint az élővilág többi szereplőjére gyakorolt hatását is. Nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül, hogy a felhasznált szerek nemcsak a szúnyogokat, hanem a többi, hasznos rovart is – különböző mértékben – pusztítják.
Ezekkel együtt várhatóan lesz a közeljövőben Solymáron szúnyoggyérítés, a konkrétumokról természetesen a solymaronline.hu portálon is beszámolunk.
Addig is, míg meghalljuk fejünk felett a repülőt, sokat tehetünk mi magunk is a szúnyogok ellen, a saját komfortérzetünkért. Irtás helyett próbálkozzunk a riasztással: ruházatra és bőrfelületre fújható riasztószerrel, illóolajokkal, füstölőkkel vagy párologtatókkal hosszabb-rövidebb ideig távol tarthatjuk magunktól a vérszívókat. Figyeljünk oda, hogy a környezetünkben ne maradjon pocsolya, pangó víz; egy homokozóvödörben vagy gumiabroncsban megálló víz is elég ahhoz, hogy néhány nap alatt szúnyogok százai keljenek ki belőle.
Érdemes végigolvasni a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztató anyagát és megfogadni a lenti plakáton olvasható tanácsokat is, így nyugodtabban élvezhetjük a nyári délutánokat és estéket.
PA – solymaronline