Elhunyt Puck János

4491

Életének 77. évében, hosszú betegség után elhunyt Puck János. Példaértékű volt Solymárért végzett társadalmi és hagyományőrző munkája, mellyel hosszú évtizedeken át szolgálta a helyi közösséget.

Solymár Nagyközség Önkormányzata saját halottjaként búcsúztatja el, a szertartás 2019. május 25-én, szombaton 15 órakor kezdődik a solymári katolikus templomban, utána a temetőben folytatódik a búcsúztatás.

Puck János 1942-ben született, egész életét Solymáron töltötte. Alapszakmája géplakatos volt, emellett számos más végzettséget szerzett, így értett a láng- és ívhegesztéshez, a gáz- és vízvezeték-szereléshez, volt marós, kazánfűtői és tűzvédelmi vizsgája. 1967-től különböző ipari szövetkezetekben dolgozott, 1992-ben lett a solymári Hunyadi Mátyás Általános Iskola gondnoka, majd az önkormányzat falugazda csoportjának vezetőjeként végzett munkát többek között a község oktatási, közművelődési és egészségügyi intézményeiben. 2007 után nyugdíjasként is dolgozott, amíg egészsége engedte.

Fiatalon alapítótagja volt a legendás solymári Wulcan zenekarnak, amely 1963-ban alakult. Dobolt és énekelt is az együttesben, jellegzetes karakterét szerette a közönség. Az együttes fénykorában, 1968 és 72 között jelentős helyet foglalt a magyar beatzenében, hétről hétre felléptek Cserháti Zsuzsával budapesti klubokban, hétvégén rendszerint Solymáron zenéltek, de külföldi fellépéseket is vállaltak, jártak Szlovákiában, Lengyelországban és az NDK-ban.
Puck János később játszott a Zwickl Mihály vezette Wulcan Schramliban is.

A Solymári Német Nemzetiségi Önkormányzatnak tagja volt 3 cikluson át, 2002. és 2014 között. Helyismerete, szakmai tudása, sokoldalúsága, szervezőkészsége, megbízhatósága, szorgalma és elkötelezettsége hosszú éveken át segítette a község intézményeit. Szabadidejében is gondot fordított a megfelelő működési feltételek kialakítására, segítette a német önkormányzat munkáját, készséggel állt rendelkezésre a rendezvények alkalmával. Sok anekdotát és éneket ismert, társasági ember volt,
szívesen vett részt a közösségi programokon, rendszeresen dobta fel például jelmezbe bújva a farsangtemetések “szertartásos pillanatait”.

2009-ben több intézmény és szervezet egyöntetű javaslatára kapta meg Solymár Nagyközség Önkormányzatától a Solymárért kitüntetést, amelyet május utolsó vasárnapján, hősök napján vett át dr. Szente Kálmán polgármestertől.

Életének 77. évében, 2019. május 11-én, hosszú betegség után hunyt el.

SÁ – solymáronline

A Wulcan zenekar fellépése a 2010-es Solymári Búcsún. Puck János dobol. (A PilisTV felvétele)
Puck János Solymárért kitüntetést kapott 2009 hősök napján (A PilisTV felvétele)