Csodás virágzás a Hutweidén

3556

Ha egy kis sétára vágynak, most érdemes ellátogatni a Hutweide területére, hiszen az egykor gyümölcsösként funkcionáló településrész most nemcsak pazar kilátásával, hanem virágzó fáival és azok illatával is elvarázsolja az arra látogatókat.

A település központjától nyugatra elterülő községrészen a XX. század közepéig leginkább a helyi gazdák gyümölcsöskertjei voltak, majd a század második felében üdülőtelkek céljára parcellázták.


A terület déli részét (amely felnyúlik egészen a Zsíros-hegy erdeiig) a 2000-es évek közepén csatornázták, így a telkesek mellett megjelentek az állandó lakók is, jelenleg is rengeteg építkezés zajik.

Északi fele (amely nyugaton egészen a pilisszentiváni határig, északon pedig az országútig is elnyúlik) ma is főként üdülőterület, szórványos mezőgazdasági hasznosítással. Neve nem magyarosodott, az eredeti német dűlőnév formájában maradt meg a XXI. századra is (kiejtése a helyi sváb dialektusban körülbelül: Hu’dvát).

PM, solymaronline (forrás: wikipédia)
Fotók: Barcsik Géza