A szándék kevés! Több kell: az értelem! – És ez nem költői túlzás!

360

Ha túlagyalom, az a baj. A bolhából elefánt lesz. Ha ösztönből döntök, később megbánom. Megint ugyanazt a hibát követem el. El se hiszem, hányadszor…
Most akkor hogy is van ez? Egyáltalán: urai lehetünk a helyzetnek? Vagy a sorsunk adott, nem tehetünk ellene? Vagy ez baromság? Mindenki felelős magáért és magára vessen, ha bénázik, ha sikertelen?

Milyen folyamat zajlik le bennünk attól kezdve, hogy ér minket egy hatás, kapunk egy információt, odáig, amíg ennek hatására teszünk valamit. Elsőre azt gondolnánk, ez nem egy folyamat, hanem egy azonnali reakció. De tévedés! Csak gondoljuk végig, mennyi buktató van előttünk addig, amíg a tévéreklámtól, vagy a főnök reggeli köszönésétől eljutunk a vásárlásig-vagy nem vásárlásig, illetve a főnök mondatának hatására az előléptetésünkig vagy a felmondásig.

A tettek mezejéig vezető út:

  • Információk, észlelések, hatások
    Történik valami, ami hatással van ránk: mondjuk reggel elindulunk munkába és már a kocsiban/buszon vesszük észre, hogy a telefonunk otthon maradt.
  • Értelmezések, a fenti információk magunk számára való lefordítása
    Sok lehetőség van, esetünkben ragadjunk ki kettőt:

    1. Annyi dolog volt reggel a fejemben, hogy túlságosan lefoglaltak a gondolataim és elfelejtettem, hogy a töltőn van a telefonom… nem baj, túlélem, legalább lesz egy csendes napom; majd a gyereknek és a férjemnek küldök egy email-t és megírom, ne keressenek.
    2. Úristen! most mi lesz?! mi lesz, ha anyámmal/a gyerekkel történik valami és nem érnek el? mi lesz, ha ma hívnak vissza amiatt az állásinterjú miatt, amire egy hónapja várok? mi lesz, ha… ha a párom/gyerekem… belenéz a telefonomba?
  • Érzések
    Az, hogy épp milyen érzelmi, lelki állapotban vagyunk, mindig döntő lehet a reakcióink szempontjából. Egy jó alvás, a családdal kellemesen eltöltött reggeli után sokkal jobb az érzelmi állapotunk, mint mondjuk egy átvergődött éjszakát, vagy egy jó kis reggeli veszekedést követően. Ha kiegyensúlyozottak vagyunk, sokkal objektívebben, reálisabban tudjuk értékelni a dolgokat, mint ha felfokozott állapotban, különben is sírással küszködve, vagy ellenkezőleg, feldobott, ’madarat-fogó’ állapotunkban történik velünk valami.
    Ha mondjuk a telefonos sztori semmi különös helyzetben ér minket, akkor átgondoljuk és fogjuk tudni pontosan, ér-e annyit, hogy visszamegyünk érte, vagy ’túléljük’ nélküle is a mai napot.
    De ha érzelmileg épp padlón vagyunk, ez csak egy újabb bizonyíték lesz számunkra arra nézve, hogy nem vagyunk képesek semmire, hogy az élet szar, hogy bénák vagyunk, hogy mindent elszúrunk, és mire beérünk a munkahelyre…
  • Hiedelmeink, belénk nevelt és nevelődött kényszerképzeteink
    Ez az egyik legizgalmasabb kérdés, ami meghatározza az életünket, a döntéseinket, a tetteinket. Ahogy Csányi Vilmos mondja: Ha egyetlen megfogalmazást kellene kiválasztani, egyetlen jellemzőt arra, hogy mi különbözteti meg az embert az állatoktól, akkor ő a „hiedelmeket készítő állat”-ot választaná.
    A fenti példánál maradva el tudok képzelni két szélsőséges esetet:

    1. „olyan béna vagyok, mindig elszúrok valamit, ma már így kezdem a napot, milyen lesz a többi?!” – ez a tipikus: minek is élek, úgyis mindent rosszul csinálok, csak a baj van velem, szerencsétlen vagyok esete.
    2. a másik: semmi! Nem von le semmi különös következtetést, egyszerűen tudomásul veszi és kész.
  • Döntések
    A felsorolt négy szint, fokozat, program, lépcsőfok (nevezzük bárminek) kell ahhoz, hogy meghozzuk a döntésünket. Oké, otthon maradt a telefon. Akkor:

    1. most visszafordulok érte
    2. kit érdekel, így is el fog telni a nap, nem dől össze a világ
    3. az egész nap során ideges leszek, milyen következményei lesznek…
    4. otthon maradt és kész… semmi hatás
    5. érdekes kísérletnek fogom fel, milyen lesz egy nap telefon nélkül (még tán blogot is írok róla…)
    6. stb-stb.
  • Tettek
    Attól, hogy eldöntöttem, nem fog érdekelni az otthon hagyott telefon, lehet, hogy egész nap a fejemben fog motoszkálni.
    Attól, hogy nem fordultam érte vissza és úgy gondoltam, túlélem a napot nélküle, órákat töltök a munkahelyen azzal, hogy mindenkit értesítek róla, ne keressen ma, mert…

Szóval, figyeljük meg magunkat, milyen sokszor fordul elő velünk az, hogy eldöntöttünk valamit, aztán mégsem azt tesszük, mégis az ellenkezője szerint cselekszünk. Vajon miért lehet ez? Esetleg nézzük vissza az előző pontokat, hátha megtaláljuk rá a választ.
Ha nem, akkor magunkba kell nézni kicsit jobban, mélyebben. Vagy elengedni. Attól függ, mennyire fontos az a probléma, az a téma.
Szóval, csak azt akartam mondani, hogy kell egy kis tudatosság, de nem kell túlagyalni sem a dolgokat. Az önismeret pedig azért fontos, mert megóvhat a hibáktól, segíthet abban, miben kellene továbblépnünk, fejlődnünk, és ami a legfontosabb: ha megértjük magunkat, elfogadjuk magunkat, akkor erősebb lesz az önbecsülésünk és ennek hatására másokat is jobban fogunk becsülni.
Mert akik másokat nem becsülnek, akik másokkal nagyon kritikusak, ítélkezők, azok általában nagyon alacsony önbecsüléssel rendelkeznek. Sokszor épp ezt próbálják leplezni. De ez már egy másik történet.

Koskovics Éva coach
(lelkizona.blog.hu)

MEGOSZTÁS