Érdemes beoltatni magunkat influenza ellen

1116

Szlávik János infektológus főorvos tanácsa szerint a 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa közölte: a vakcina a beadása után két héttel már védetté tesz az influenza ellen. A védettség természetesen nem százszázalékos, de súlyos influenzája semmiképp nem lesz annak, aki beoltatja magát – tette hozzá.
Szlávik János ismertetése szerint Magyarországon jelenleg nincs influenza megbetegedés. Az előző évek tapasztalatai szerint november-decemberben már lesznek megbetegedések, a járvány pedig általában januárban kezdődik, amikor a gyerekek a téli szünet után visszamennek az iskolába. Rendszerint februárban van a legtöbb megbetegedés, az pedig, hogy meddig tart a járvány, többnyire az időjárás függvénye: ha hosszú a tél, márciusig is elhúzódhat az influenzaszezon.

Kitért arra: az influenza az egészséges immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjainál igenis veszélyes, akár halálos is lehet, ez látszik abból is, hogy Magyarországon minden évben februárban, a járvány tetőzésének időszakában hal meg a legtöbb ember.

(Forrás: MTI)