Vannak réges-régi népi hagyományok, hiedelmek, szokások, amelyeket ma is többnyire megtartunk, bár jól tudjuk, hogy a valósághoz nem sok közük van. Ilyen számomra a Luca napi búzaültetés is, amelyet szívesen megteszünk a családunkban, ámde teljesen más gondolatokkal körülvéve, mint az eredetileg volt.
A régi paraszti világban ezzel a módszerrel választották ki azt a termést, amelyet aztán félretettek vetőmagnak és a többit vitték a malomba lisztnek. Aztán ezt mindenféle hiedelem is körülvette, ahogy a népi vallásosság alakította.
Én azért szeretem és tartottam meg a szokást, mert így, karácsony előtt, az advent időszakában ez is segít ennek a várakozásnak az átélésében. Ahogy a kis csíra kipattan és napról napra növekszik, zöldül, úgy figyelmeztet folyamatosan arra, hogy én is növekedjek a lelkemben. Növekedjen bennem a mások felé fordulás, ahogy a búzaszál fordul az ablakban a fény felé. Növekedjen bennem az Istenhez közeledés, ahogy az ég felé emelkedik a növény. Mélyüljön bennem a remény egy jobb és szebb kapcsolat kialakulásában embertársaimmal és az Úrral, ahogy mélyül a halványzöldből a sötétebb felé a színe a búzának. (Itt jó tudni azt is, hogy a zöld a remény színe.)
Ültessünk ma búzamagokat egy tálkába, cserépbe – és ültessünk szeretet-magokat a szívünkbe, hogy együtt növekedjenek a karácsony ünnepéig, és tegyék széppé családjaink életét!