Ünnepeltük a véradókat!

2211

November 29-én tartottuk meg a solymári művelődés házban a már szokásossá vált véradóünnepélyt, amelyet idén is a Solymár Vöröskereszt Alapszervezet önkéntesei szerveztek meg. Az önkéntesekkel minden év végén egy kis rendezvénnyel, előadásokkal, ajándékokkal, kedves szavakkal köszönjük meg az önzetlen segítséget, amelyet a véradók évről évre nyújtanak a rászoruló betegeknek. Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy nap, egy este, ami róluk szól, hiszen miattuk egészségesebb a világ. Meg kell becsülnünk őket, mert értékük felbecsülhetetlen.

voroskereszt02

Az ünnepélyen tiszteletét tette Szente Kálmán polgármester úr, Bácskai Beáta piliscsabai alpolgármester asszony és Dobronyi Melinda a Piliscsaba Vöröskereszt Alapszervezet elnöke is. A solymári véradóknak polgármester úr, míg a Piliscsabaiaknak az alpolgármester asszony nyújtotta át az oklevelet és az ajándékokat. Az idei évben is volt, aki átlépte a huszonötödik véradás küszöböt és olyan is akadt aki, már több mint ötvenszer adott vért, ők köszönetképpen ezüst emlékérmet is kaptak. Az idei véradóünnepélyen öt település véradóinak nyújtottunk át oklevelet: Pilisszentivániaknak, Ürömieknek, Pilisvörösváriaknak, Piliscsabaiaknak és Solymáriaknak. A véradók mellett az önkénteseket is ünnepeltük az este, mert a véradások során az ő munkájuk sem nélkülözhető, ők azok akik a hátteret biztosítják, köszönetünket kifejezve ők is kaptak egy kedves ajándékcsomagot.

A rendezvényen fellépett a Joker Dance csapat, a zenéért pedig a Die Bergländer Buam volt a felelős. Köszönjük, hogy eljöttetek és gondoskodtatok a jó hangulatról!

Ezúton is szeretném továbbá megköszönni a Solymár Vöröskereszt Alapszervezet önkénteseinek az egész éves munkát. Az ő elköteleződésük, önzetlen segítségnyújtásuk és a kitartó háttérmunkájuk nélkül nem sikerülhetett volna a már több száz élet megmentése és nem jöhetett volna létre ez az este sem.

Hangyál Klára, vezetőségi tag
Solymár Vöröskereszt Alapszervezet