Fényképek a múltból: A 17 gyermekes Pillmann család

3136

A fényképek gyűjtögetése közben figyeltem fel erre a fényképre, melyen egy népes család látható. Mosolygó arcokat látni, ami ritka. Hiszen ha fényképész jött a faluba hogy megörökítse a családokat felvették a legszebb ruhájukat és komoly tekintettel néztek a kamerába.

Kíváncsi lettem erre a családra és felkutattam családfájukat. Ekkor lepődtem csak meg igazán. A kép közepén ülő mosolygós asszony 17 gyermeket hozott a világra.
Sajnos a gyerekek közül 9 elhunyt csecsemőkorban, a fényképen a 8 felnőtt látható. Külön érdekesség, hogy kétszer is volt olyan év amikor kétszer volt gyermekáldás ugyanabban az esztendőben. Egyszer januárban és decemberben, másik alkalommal pedig februárban és novemberben. A gyakori gyerekhalandóság és a többi gyermek felnevelése mégsem hagyott nyomot az édesanyán, hiszen egy vidám asszony néz ránk a képről.

A fényképen a családtagok gondosan vannak elrendezve. A hátsó sorban állnak a házasok a párjaikkal, előttük pedig a még hajadon lányok, nyakukban a Mária lányok szalagja, a medállal. Elől áll a legkisebb fiú György, a kicsi gyermekek már az unokák lehetnek.

A kép szereplői

A középen ülő családfő Pillmann György született 1874-ben Solymáron, felesége Zemmel Katalin született 1880-ban szintén Solymáron. 1899-ben házasodtak össze.

A gyermekek:
József sz.: 1899 10. 21. Millbich Borbálát vette feleségül
Teréz sz.: 1901 01. 27. + 1901 02. 05
Katalin sz.: 1901 12. 25. + 1902 01. 09
Mária sz.: 1903 02. 04. Herbert Györgyhöz ment feleségül
György sz.: 1904 04. 22. + 1904 05. 13.
Erzsébet sz.: 1905 10. 10. Miereisz Mártonhoz ment feleségül
Rozina sz.: 1907 02. 18. + 1907 02. 26.
Katalin sz.: 1907 11. 24. + 1907 12. 19.
Márton sz.: 1908 11. 08. + 1909 02. 05.
Magdolna sz.: 1910 02. 07. Marlok Mártonhoz ment feleségül
Borbála sz.: 1912 02. 18. Pillmann Mihályhoz ment feleségül
János sz.:1913 06. 15. + 1914 04. 26.
György sz.: 1914 09. 06. + 1914 12. 06.
Teréz sz.: 1915 11. 28. Winkhardt Jánoshoz ment feleségül
Mihály sz.: 1917 02. 17. + 1917 03. 10.
Franciska sz.: 1919 10. 18. Somogyi Istvánhoz ment feleségül
György sz.: 1922 12. 21. Mérey Máriát vette feleségül