A héten dolgozik utoljára a Lustige Zwerge Német Nemzetiségi óvoda vezetője és megteremtője. Emike, ahogyan sokan ismerik, azután már a nyugdíjas éveit élvezi, és természetesen unokázik. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Nincs szomorúság a hangjában. Ugyanolyan kedvesen, közvetlenül beszél, mint máskor. Talán azért is, mert tudatosan készült a búcsúra, és mert megtalálta azt, aki tovább viheti, amit ő elkezdett. „Valóban készültem a nyugdíjra, most a családomnak, és a három unokámnak van rám szüksége” – mondja. „Azt is megbeszéltük a kollégáimmal, hogy az a legideálisabb, ha magunk közül kerülne ki a következő óvodavezető, akinek, véleményem szerint, három fontos követelménynek kell megfelelnie. Legyen solymári, álljon mögötte olyan család, amely támogatja, ahol naponta feltöltődhet, és persze nagyon jól tudjon németül.”
„Saját profilt találtunk magunknak”
Sokan nem tudják, hogy 18 éves korától dolgozik óvónőként. „Tősgyökeres solymári vagyok, a nagymamám házában a Zöldfa utca 4. szám alatt születtem. Bár a középiskolába és főiskolára Budapestre jártam, és ott is kezdtem dolgozni, az első hívó szóra visszajöttem.”
1986-ban került a Mátyás utcai óvodába, igazából onnan számítja a pályafutását. „A rendszerváltás idején merült fel, hogy a három helyi óvoda találjon magának saját profilt” – folytatja. „Ekkor gondolhattunk először arra, hogy megteremtsünk egy olyan intézményt, melyben tovább ápolhatjuk a nemzetiségi kultúrát. Régi dalokat, mondókákat kezdtünk el tanítani, és egyre többet igyekeztünk átadni az örökségünkből. 2003-ban törvényileg is lehetőség nyílt arra, hogy a nemzetiségi önkormányzatok intézményeket vegyenek át. 2005 szeptemberében így került sor arra, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat átvegye az óvodánkat, amelynek vezetője lettem.”
„A falaknak üzenete van”
Az újonan alakult intézmény vezetőjeként tudatosan építette a csapatát. „Nagyon sok továbbképzésen vettünk részt, és nyelvtanfolyamra is beiratkoztunk, hogy minél jobban beszéljünk németül. Kollégáimmal együtt elvégeztük a nemzetiségi főiskolát is. A legfontosabbnak azonban azt tartottam, hogy az itt dolgozók mindegyike lehetőleg solymári legyen. Azért, hogy érzelmileg is kötődjenek a munkájukhoz. Most is azt gondolom, hogy igazából csak az tudja továbbvinni a nemzetiségi kultúrát, aki beleszületett.”
Egyik legnagyobb sikerének az óvoda bővítését tartja, melynek során nem engedte lebontani az intézménynek eredetileg helyet adó sváb parasztházat, hanem elérte, hogy ahhoz építsenek új szárnyat, sőt a régi épületet is felújítsák. „Azért ragaszkodtam a régi házhoz, mert úgy éreztem, a falaknak üzenete van.”
Kudarcok, támadások? „Kudarcra nem igazán emlékszem, támadásokra igen, de azt hiszem, jól jöttem ki mindegyikből. Aki emberekkel dolgozik, annak fel kell erre is készülnie” – gondolkodik el.
„A gyerekek a legfontosabbak”
Amikor arról kérdezem, mire a legbüszkébb, azt feleli, egyszerűen arra, hogy egyáltalán óvónő lehetett. „A gyerekek az életben a legfontosabbak. Az óvoda mindennapi életét igyekeztem úgy kialakítani, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ezért lett a mottónk: ‘Itt minden érted van, érezd jól magad.’ Igyekeztem megtanítani, hogy ne felejtsék el, hogy honnan jöttünk, kik voltak az őseink. Ismerniük kell hagyományainkat, szokásainkat. Úgy érzem, hogy a legfontosabb, amit a gyerekeknek adhatunk a gyökerek és a szárnyak. Az ember nem élhet úgy, hogy elfelejti vagy megtagadja gyökereit.”
Beszélgetés közben gyakran emlegeti szüleit, nagymamáját, aki 94 évesen ment el. „Rengeteget tanultam tőle. Többek között azt, hogy az élet nem arról szól, hogy csak úgy teljen. Ő mondogatta, hogy minden nap kell valami jót tenni, attól lesz az ember igazán boldog.”
Nem lesz otthonülő nyugdíjas
Pakó Károlyné alapító tagja a Herbstrosen Táncsoportnak. Részt vesz a Kompanei amatőr sváb színjátszó társulat és a Heimatverein falukör munkájában. Emellett a Német Nemzetiségi Önkormányzatban is tevékenykedik. Tévét keveset néz, és az internetezésre is sajnálja az időt. Azt mondja, szívesebben beszélget élőben.
Nyugdíjas éveiben a legtöbb időt családjának, legfőképpen unokáinak szeretné szentelni.