Fónagy János: Felével nőtt az utasforgalom a Budapest-Esztergom vonalon

2400
Fotó: Eisenmann József/NGM

Ma délelőtt hivatalosan is átadták a Budapest-Esztergom vasútvonal beruházáshoz kapcsolódó 7 milliárd forint értékű közúti fejlesztéseket, köztük a 10-es főút új nyomvonalú szakaszát Budapesten.

A most átadott, több mint 7 milliárd forintos beruházás teljes egészében rendezte a környék közlekedési helyzetét. Megépült a 10. számú főút új nyomvonalú, budapesti bevezető szakasza a Kocsis Sándor utcától az Ürömi úti körforgalomig, kiépült az Aranyvölgy utca kerékpársávval és járdával, elkészült a Pomázi úti felüljáró, az Aranypatak felett négy híd épült, illetve újult meg. A Virgosnyereg utcánál új nyomvonalú út, a Solymár köznél gyalogos és kerékpáros aluljáró teszi biztonságosabbá a közlekedést.
A nagyrészt uniós forrásból megvalósult fejlesztés révén jelentősen csökken a környék zajterhelése, és biztonságosabban közlekedhetnek az autók és a gyalogosok is – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az átadó ünnepségen majd kiemelte: a magyar kormány eltökélt abban, hogy a gazdaságfejlesztés folytatódjon. Hozzátette, az uniós és hazai forrásokból történő beruházásokat a magyar gazdaság teljesítményének jelentős mértékű javulása teszi lehetővé.

Fotó: Eisenmann József/NGM
Fotó: Eisenmann József/NGM

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a közlekedés fejlesztése a kormány egyik fontos célkitűzése. A Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztés meghozta az eredményét, a MÁV-Start adatai alapján az elmúlt fél évben 2011-hez, a felújítás előtti utolsó teljes menetrendi időszakhoz képest az utasforgalom felével, az eladott jegyek száma negyedével nőtt ezen a vonalon.
Júliusban megkezdődhet az Esztergom-Budapest vasútvonal villamosítása is, és ez hozzájárulhat ahhoz a tervhez, hogy 2020-ra szinte kizárólag korszerű, környezetkímélő, kényelmes motorvonatok közlekedjenek a budapesti elővárosi vasúti forgalomban.
A kormány a következő években nemzeti forrásból is támogatja a közúthálózat nagyarányú fejlesztését, fenntartását, korszerűsítését- jelentette ki Fónagy János, példaként említette, hogy a tervekben szerepel Esztergom közúti összekapcsolása az M1-essel – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a Budapest-Esztergom vasútvonal felújításához kötődő 7 milliárd forint uniós forrás felhasználással és a hazai társfinanszírozással megvalósult közúti beruházás keretében 5,3 kilométer utat építettek, hat műtárgyat alakítottak ki, újítottak fel, és két szintbeli vasúti-közút kereszteződést váltottak ki.

Forrás: MTI, Nemzetgazdasági Minisztérium