Spórolásban az őseink verhetetlenek voltak. Még ma is élnek Solymáron idős asszonyok, akiket meg lehet kérdezni erről. Ilyen például Zwickl Györgyné, Midi néni, aki szívesen mesélt nekünk. Ezúttal, a ruházkodásról.
Solymáron a II. Világháború előtt a lakosság nagy része még népviseletben járt. Ruhatáruk szigorúan el volt különítve ünneplő és hétköznapi viseletre. Az ünneplő ruhákat a templomba, esküvőre, és nagyobb ünnepekre tartogatták, ezzel is megadva a tiszteletet a különleges alkalmaknak, eseményeknek. Mikor hazaértek, azonnal levették, és otthoni, egyszerű ruhát vettek fel.
Az ünneplő ruhákat a férfiak számára szabó, a nőknek pedig varrónő készítette. Drága és jó minőségű anyagokból készültek. Így sokszor egy életen át tudták hordani azokat. Az egyszerűbb hétköznapi ruhát a háziasszonyok maguk is meg tudták varrni vagy javítani, foltozni. A női cipőiket cipész csinálta, bőrből, bársonyból. A férfiak csizmáját pedig csizmadia készítette, ugyancsak bőrből. Hétköznap vastag fonalból kötött cipőt hordtak, melynek bőr talpa volt (pacskelnak hívták) ezt a papucskészítőtől lehetett vásárolni. Tavasztól őszig pedig mezítláb jártak felnőttek és gyerekek.
A gyerekek ruházata hasonló volt, mint a felnőtteké, ugyanazokkal a szabályokkal. Még az iskolából hazaérkezve is le kellett venni a ruhájukat és egy egyszerűbb, házimunkára vagy játszásra alkalmas ruhára cserélték azt. Minden családban több gyerek is volt, ezért ők egymástól örökölték a ruhákat. Így mindig csak a nagyobbaknak kellett új ruhát csináltatni.
A hétköznapi és a munkában hordott ruhák elengedhetetlen tartozéka volt a kötény, ami megvédte a ruhát a piszkolódástól. Ezt férfiak, nők, és gyerekek egyaránt hordták.
Az ünneplő ruhákat nagy becsben tartották. Szekrényben, az első szobában volt a helyük. A hétköznapi ruhák pedig a kamrában kaptak helyet.
Manapság már egészen más fajta ruhákat hordunk, de azért ha egy két szokást eltanulunk a nagyszüleinktől, bizonyára mi is tudnánk takarékoskodni. Például, ha ünneplő, és otthoni ruhára válogatnánk szét a ruhatárunkat, vagy a gyerekek kinőtt ruháját tovább adnánk azoknak, akik örömmel fogadják.
Elischné Draxler Erzsébet
