Rengeteg tanácsot kaptunk arra vonatkozóan, hogy mikre kell figyelni az elején, mit szabad, mit nem szabad csinálni egy újszülöttel és természetesen az internet is jó barátunk volt bármilyen felmerülő kérdés kapcsán. Ennek ellenére rengeteg apróságot „elrontottunk” és rövidesen eluralkodott a káosz.
Balázs elég ragaszkodó csöppség volt, imádott kézben lenni és velünk aludni. Ezt annak tudtam be, hogy a kórházban keveset voltunk együtt, mivel jóformán két teljes napot a kékfényben töltött. Persze utólag visszatekintve inkább saját szívfájdalmamat vetítettem ki rá. Eleinte beérte azzal, hogy a kiságy helyett a mi ágyunkban aludt, de nem telt bele sok idő és már csak rajtunk tudott elaludni. Ezt követte, hogy először sétálgatni kellett vele, aztán ücsörögni egy ideig és utána tudtuk letenni, majd már csak rajtunk aludt nappal is, éjszaka is. Végül csak folyamatos sétálgatás mellett aludt rajtunk is, és ez sem jött be mindig. Mondanom sem kell, hogy ez elég fárasztó feladat volt hosszútávon, főleg, hogy a férjem másfél hét után visszament dolgozni és nekem egy perc szabadidőm nem volt zuhanyozni, enni, vagy akár mosdóba menni, mert amint letettem sírt.
Volt azért persze egy-két jó napunk, kb. két hetesen végigaludt például egy éjszakát a kiságyban, amivel időközben folyamatosan kísérleteztünk. A legrosszabb az volt, hogy nem igazán tudtuk, hogy mitől függ nála, hogy egy-egy módszer sikeresnek bizonyul-e. Nem baj, a letehetetlenségre megoldásként jött a rugalmas hordozókendő, ami egy remek találmány, imádott benne lenni és nekem is jól esett a közelsége. A hátamat kevesebb terhelés érte, felszabadult a két kezem és tudtam a saját dolgaimmal is haladni illetve a séta is sokkal könnyebb volt így, mint babakocsival. Viszont az alapproblémát nem oldotta meg, csak tüneti kezelés volt. Újszülött létére rengeteget volt ébren, nagyon sokat sírt, nem tudtunk mit kezdeni vele, mindeközben féltem, hogy azért sír, mert éhes és jöttek a szokásos csecsemőbajok is, mint a szájpenész vagy a kötőhártya-gyulladás.
Kapcsolatom a férjemmel romokban hevert, állandóan veszekedtünk, mindketten úgy éreztük, hogy rámegy a házasságunk erre az egészre. Azt tudni kell rólunk, hogy még nem terveztünk babát, egyszer nem védekeztünk, és bumm, így lett a kis Bogyónk. Ebből fakadóan nagyon felkészületlenek voltunk és nehezen fogadtuk el ezt az új élethelyzetet.
A megoldáshoz vezető utat végül egy könyv jelentette, amivel sikerült egyfajta napirendet felállítanunk, így legközelebb azzal folytatom történetünket.
