Miről tárgyal a képviselő-testület?

1952
dr. Beregszászi Márk jegyző, dr. Szente Kálmán polgármester és dr. Szentkláray Ferenc képviselő

A képviselő-testület következő rendes ülését szeptember 30-án 16 órától tartja, a polgármesteri hivatalban.

A kiadott napirend szerint, a testület tájékozódik az első féléves költségvetési gazdálkodásról és a szükséges helyeken módosítja a 2015. évi önkormányzati költségvetést.

Szó lesz arról is, hogy a kormány a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette az általános iskola „B” épületének felújítását, így számos engedélyezési eljárás jelentősen felgyorsítható.
E döntés értelmében a beruházást 100 százalékos (amennyiben a beruházás költsége megegyezne a támogatás mértékével), vissza nem térítendő támogatással az Nemzeti Sportközpontokon keresztül finanszírozza a központi költségvetés. A pontos összeget írásban még nem erősítették meg, ugyanakkor előreláthatóan a támogatás mértéke a tényleges bekerülési költségnél kevesebb. Így várhatóan az önkormányzatnak a támogatáson felül önerőt kell biztosítania a beruházás lebonyolításához.

A településfejlesztési bizottság előterjesztései közül, talán a legnagyobb érdeklődésre az tart számot, hogy az önkormányzatnak lehetősége nyílik az egykori zsíroshegyi turistaház 1 hektáras területének megvásárlására.

A részletes napirend ide kattintva érhető el.