Álláskereső és gyászfeldolgozó csoport indul

2309

Két új csoport indul az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban (Solymár, Templom tér 8/b.).

Álláskeresők számára csoport indul 2015 novemberében az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban. A három hónapon át tartó tematikus csoportfoglalkozások keretében az álláskeresők személyre szabott támogatást kapnak az álláskeresésben – információkkal, felkészítéssel, kíséréssel és az utánkövetés lehetőségével.
A heti rendszerességű csoportos foglalkozások időtartama 2 óra. Az első alkalom nyitott, utána a csoport zárttá válik.
Jelentkezni a (26) 361-930-as vagy a +36 (30) 474-3802-es telefonszámon az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban lehet.

Gyászfeldolgozó önsegítő csoport indul 2015 novemberében, az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban. Szeretettel várjuk azokat a gyászolókat, akik szívesen veszik a sorstárscsoport segítségét! Elfogadó, megértő, támogató légkörben segítséget kaphatnak a gyászukban, körvonalazódhat a továbblépés lehetősége. A találkozások kéthetente, csütörtökönként 18–20 óráig lesznek, összesen 12 alkalommal. Az első alkalom nyitott, utána a csoport zárttá válik.
A csoportot Cserey Kinga és Benkő Rita gyászcsoport vezetők és mentálhigiénés szakemberek vezetik.
Jelentkezni a (26) 361-930-as vagy a +36 (30) 464-0513-as telefonszámon az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban lehet.