Ingerlékeny és mentálisan kimerült a magyar

2878

Már 35–40 év felett romolhat az agyi vérkeringés, különösen magas vérnyomás, cukorbetegség. esetén. Mindez mentális kimerültséghez, ingerlékenységhez, gyengülő memóriához vezethet.

A magyar felnőttek 86 százaléka észlel magán bizonyos időközönként olyan tüneteket – ingerlékenység, feledékenység, mentális kimerültség – amelyek hátterében a romló agyi vérkeringés is állhat – derül ki a Trend Inspiráció Műhely reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek nagy többsége ugyan fontosnak tartja az agyi vérkeringés egészségének fenntartását, ám mindössze minden harmadik ember tesz csak erre irányuló lépéseket.

A kutatásból kiderül: a magyarok közel 90 százaléka tartja fontosnak az agyi vérkeringés egészségének fenntartását és magas arányban észlelnek magukon olyan tüneteket, amelyek az agy oxigénellátásának gyengülésére utalhatnak. „Ingerlékenységet a felnőttek 86 százaléka tapasztal magán valamilyen rendszerességgel, míg mentális kimerültségről 74 százalék, feledékenységről pedig 72 százalék számolt be” – mondja dr. Vida Zsuzsanna neurológus. Rámutatott arra is, hogy akiket valamilyen rendszerességgel érintenek a fenti problémák, közel 80 százalékban élik meg stresszesen a hétköznapokat.

Dr. Vida Zsuzsanna neurologus
Dr. Vida Zsuzsanna neurologus

„Szomorú tény, hogy bár a megkérdezettek nagy többsége fontosnak tartja a szellemi teljesítőképesség megtartását és az agyi vérkeringés egészségét. Nem látnak összefüggést e között és a fenti tünetek megjelenése között” – tette hozzá a szakértő, aki úgy gondolja, hazánkban az agyi egészség „kultúrája” nem alakult még ki, és a tüneteket sokan más problémának tulajdonítják.

„Már 35–40 év felett romolhat az agyi vérkeringés, különösen magas vérnyomás, cukorbetegség. esetén. Mindez mentális kimerültséghez, ingerlékenységhez, gyengülő memóriához vezethet” – figyelmeztetett a neurológus, aki azt is kiemelte: „egyre többen érik meg a 70–80 éves életkort. Az viszont korántsem mindegy, hogy mindezt milyen mentális állapotban élik meg.”