Egyházi gitáros kórusok találkozója Pilisszentivánon

722
Pilisszentiváni Kórustalálkozó
Képi forrás: Szűz Mária Neve Római Katolikus Plébánia

30 éve alakult a Pilisszentiváni Egyházi Gitáros Énekkar, mely alkalomból 2023. május 14-én közös ünneplésre hívták a solymári és a pilisvörösvári gitáros együtteseket.

 A keresztény könnyűzene ma már nem csak a fiatalabb korosztály műfaja, a dalokat ugyanis örömmel éneklik az idősebbek is szentmiséken, szentségimádáson, keresztúton, gospel találkozókon. Akárcsak  a hagyományos – orgonamuzsikával kísért népi vagy gregorián –  éneklés, a gitáros  zene is  segít érzelmileg  ráhangolódni a liturgiára.  Kifejezik  Isten utáni vágyakozásunkat,  általuk könyörgünk vagy dicsőítünk, és hisszük, hogy az együtt éneklésnek  közösségformáló ereje is van.  

A Solymári Gitáros Kórus  közel 10 éve alakult, főképp gitárosokból és énekesekből, de az együttesben olykor fuvola, hegedű, trombita és gordonka is megszólal.

A kóruscsapat szívesen fogadta  a meghívást, jó volt megismerniük  a három gitáros énekkar különböző stílusát, felemelő volt számukra a koncert végén a  közös éneklés és örömmel vettek részt  a délutánt záró agapén is. Reményeik szerint a jövőben folytatódnak a találkozók, mely során legközelebb a solymári kórus 10 éves jubileumát ünnepelhetik  együtt jövő ősszel.

Kurcz Györgyi -Katolikus Plébánia