Nyelvet tanítani sokféleképpen lehet. A németet tanító Milbich Editnél a gyerekek babzsákokon ülnek, és nem kapnak házi feladatot.
Edit hatalmas, színes kofferrel érkezik. Rövidesen kezdődik az óra. „Igyekszem minél több mindent megmutatni, szemléltetni, de egy tehenet nem hozhatok be az órára. Ilyenkor veszem elő a koffert, melyben játékok, szemléltetőeszközök, képek vannak” – magyarázza.
„Tölcsérrel töltöm a szavakat”
„Meggyőződésem, hogy nyelvtanuláshoz nem kell padban ülni” – folytatja. „Ezért az én óráimon a gyerekek babzsákokon foglalnak helyet. És mivel az elsősök még nem tudnak írni-olvasni, szóban tanítok meg nekik mindent. Ez – különösen eleinte – nagyon nehéz, hiszen a módszer egyik lényege, hogy maguk jönnek rá a szavak, kifejezések értelmére. Annak idején a metódus helyi előfutára Marlokné Cservenyi Magdolna volt.
Ő a kilencvenes évek elején ösztönösen érzett rá azokra a nyelvtanítási lehetőségekre, melyeket a kilencvenes évek végén a tudomány, az agykutatás is igazolt. Ennek lényege, hogy autentikus nyelvi környezetben sokkal hatékonyabban tanulunk nyelveket. Ráadásul három éves korig az agy minden nyelvet anyanyelvként rögzít. Az én feladatom, különösen a program elején, hogy tölcsérrel töltsem a gyerekek fejébe a szavakat, és hogy minél több szituációban beszéltessem őket.”
Gondolta volna?
Edit 1999-ben egy éven át az USA-beli Pittsburgh-ben tanított németet. Az iskola a város legveszélyesebb környékén működött. „Úgy mentem ki, hogy csak németül beszéltem, angolul ott tanultam meg. Kemény iskola volt a szó minden értelmében. Ott azt tapasztaltam, hogy anyanyelvi környezetben lehet egy nyelvet igazán elsajátítani. Ezért törekszem erre itthon is az óráimon” – mondja.
Edit amerikai élményeiről és a tanulságokról rövidesen külön cikkben írunk majd.
