Negyven év után nyugdíjba megy Illésné Kobolák Judit, az iskola alsós igazgató-helyettese. Pályájáról, fontos állomásokról, és egy kicsit a jövőről is beszélgettünk vele.
Melyek voltak a pályafutás legfontosabb állomásai?
Nagyon sok örömet, sikert élhettem át a gyerekek között. Sok szép emlékem van az iskolai életből. Sok értékes emberrel, kollégával dolgozhattam együtt. Azt érzem, hogy tartalmas szakmai múltat mondhatok magaménak, amelyre mindig szívesen gondolok majd vissza. 1976-ban kezdtem dolgozni egy óbudai általános iskolában. Miután férjhez mentem Solymárra költöztem, majd öt év GYES után kezdtem ismét tanítani 1986-ban a solymári iskolában. Mindig is nyitott voltam minden új iránt, kerestem a továbbképzési lehetőségeket, hogy megismerkedjem a különböző nevelési-oktatási módszerekkel, amelyeket aztán saját ötleteimmel, tapasztalataimmal kiegészítve alkalmaztam. Mindig az vezérelt, hogyan tudom színesebbé, hatékonyabbá tenni az óráimat. Így kerültem kapcsolatba a hazai reformpedagógiai törekvésekkel is, és lettem aktív részese egy tanulási modellkísérletnek, ami a kooperatív munkán alapul. Szakmai pályám kiemelkedő 25 éve volt ez az időszak, amikor ehhez a tanulási programhoz (HKT) vettem részt a tantervek, tankönyvek, taneszközök, szakmai útmutatók kidolgozásában, pedagógusképzéseket tartottam, publikáltam, valamint a módszer szakértőjeként segítettem az ország több iskolájában a pedagógus kollégákat. Ezért a munkáért kaptam tavaly az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felterjesztésére egy igen magas kitüntetést, a Német László-díjat. A solymári iskolában több évtizeden keresztül voltam az alsó tagozat munkaközösség vezetője, majd minőségirányítási vezető, végül igazgató-helyettes. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akikkel évtizedeken keresztül tudtunk hatékonyan együttdolgozni. Köszönöm nekik ezúton is a sok segítséget, a rengeteg munkát, és hogy mindig mellettem álltak abban, hogy vezetői elképzeléseimet meg tudjam valósítani, hiszen eredményeket elérni csak jól működő csapattal lehet. Két évvel ezelőtt vettem részt egy szakértői képzésben, aminek eredményeként Mesterpedagógusként végeztem és pedagógusminősítési és tanfelügyeleti szakértőként dolgoztam.
Volt-e valamilyen mottója? Hogyan látta a szerepét az iskolában?
Szerettem a vezetői munkát is, de igazából a gyerekekhez, a tanításhoz húzott a szívem. A pedagógus pályát hivatásnak tekintem, felelősséggel igyekeztem nevelni-oktatni a rám bízott gyermekeket. Jó érzéssel gondolok arra, hogy sok tanítványom életében „állomás”lehettem, ahol négy évet töltöttek velem. Formálhattam, csiszolgathattam rajtuk, részese voltam az életüknek. Szeretettel gondolok rájuk, és tartom még ma is sokukkal a kapcsolatot.
Szomorú-e a nyugdíj miatt vagy örül, hogy végre nem kell naponta korán kelni?
Mit mondjak? Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Mert valóban így van. De valahol olvastam, hogy „Ha bezárul egy ajtó, helyette kinyílik egy másik.” Velem is ez történik. Más tevékenységek kerülnek majd előtérbe, melyekre eddig nem, vagy csak kevés időm jutott. Azt gondolom, csak rajtam múlik, mivel töltöm majd meg a napjaimat. Széles érdeklődési köröm van: szeretek színházba, kiállításra járni, nagyon szeretek olvasni, végre rendszeresen eljárhatok uszodába. Az is biztos, hogy egyik napról a másikra nehéz lesz elszakadni az iskolától, az oktatástól. Ezután is figyelemmel kísérem majd az oktatáspolitikai változásokat, az iskolai életet. Húsz éve vagyok a Corvinus Alapítvány kuratóriumi tagja, aktívan vettem részt az alapítvány munkájában, amit továbbra is folytatni fogok.
Mit kíván az utódjának?
Már a nyár folyamán elkezdtük Dali Emesével megbeszélni, milyen feladatokkal jár az új munkaköre, megosztottam vele a tapasztalataimat. Együtt készültünk az idei tanévre. Kívánok neki kitartást, erőt, amire nagy szüksége lesz minden vezetőnek, mert újabb törvényi változásoknak kell megfelelni az idei tanévben is. Kívánom még, hogy megtalálja mindazt az örömet is, melyet én is megéltem a vezetői munkában is. Jó tanács? Ahogy a dal is mondja, figyeljen arra, hogy…”Egyedül nem megy…”Építse, erősítse az alsó tagozatos közösség életét, az egész iskolaközösség életét, szakmai munkáját.
Hogyan telnek majd a napjai?
Férjem már több éve nyugdíjas, sokat segített itthon a házi munkában, és türelemmel fogadta, hogy késő délutánig, sokszor estig az iskolában maradtam. Gyermekeink már nagyok, Solymáron élnek, de már régen kirepültek a családi fészekből. Szilvim Pestre jár dolgozni. Sajnos elég messzire, így sok időt tölt el utazással. Gergő fiamat jobban ismeri a falu. Kiskora óta a tánc szerelmese, Manninger Miklós tanítványaként táncolta végig általános iskolai éveit, majd később az Ifjúsági Tánccsoportban Edit és Péter egyengette útját. Az idei évtől a Herbstrosen Tánccsoport koreográfusa lett. Mindkét gyermekünkre nagyon büszkék vagyunk. Sajnos ritkán van együtt az egész család, így értékes minden idő, amelyet együtt tudunk tölteni.