Nagy reményekkel tértünk haza a kórházból, hogy itthon majd minden tökéletes lesz, persze a maga nemében az is volt, de ha elölről kezdhetném, jobban szervezném a segítséget, hogy hatékonyabban tudjak pihenni, mert egy idő után még egy anya is elér a tűrőképessége határához.
A hullámokban rám törő elérzékenyülések itthon sem enyhültek. Nem tudtam betelni a kis gyönyörűségemmel, de szerettem volna elmesélni a férjemnek, hogy hogy éltem meg a szülést és a bent töltött napokat, szerettem volna megosztani anyával az örömömet és tanácsokat akartam kérni tőle. Mindeközben úsztam a tejben, a lakással együtt, alig vártam, hogy szoptathassak, ami egy darabig minden alkalommal jobban kisebesítette a mellbimbómat és ezek mellett egyszerűen elfelejtettem pihenni.
Persze voltak olyan teendők is, amit már akkor is szívesen átugrottam volna, mint elmesélni az összes barátnőmnek, hogy milyen érzés a szülés, a szoptatás, az anyaság, a gátseb, stb., ugyanis én szültem szinte az egész ismeretségi körömből elsőnek. Vagy fogadni az összes látogatót, akikről úgy gondoltam, hogy mégsem lehet visszautasítani őket, mint az újdonsült dédszülők. Most már határozott meggyőződésem, hogy ezeket el kell halasztani egy-két héttel, mert észrevétlenül rengeteget kivesznek az emberből.
A másik fontos tapasztalat, hogy merjek igent mondani, ha valaki felajánlja a segítségét, illetve tudassam, hogy mire van szükségem. Számomra a legfontosabb az éjszakai segítség lett volna. A férjemet egy bombarobbanás sem keltené fel, amikor alszik, úgyhogy rá sajnos nem számíthattam ezen a téren, anyát pedig nem mertem megkérni rá, hogy „költözzön be” egy hétre. Ez oda vezetett, hogy pár nap után alig álltam a lábamon, ment a hasam és többször megszédültem, elvesztettem az egyensúlyom.
Természetes, hogy a szülés megviseli az embert és mindenkinek másféle segítségre van szüksége, de senki nem gondolatolvasó, úgyhogy ne féljük bevonni a teendőkbe a szeretteinket. Azokat a sztorikat pedig, hogy más a szülés másnapján főzött, mosott, takarított és ellátta az újszülöttet segítség nélkül, el kell engedni a fülünk mellett, ez nem verseny.
