Mit főzzek ma?

4726
Becsináltgombóc (Einmachknödel)

Ezen a héten természetesen hagyományos solymári fogásokkal jelentkezünk. Továbbra is várjuk a recepteket.

A búcsú a nagy ünnepekhez tartozik, ilyenkor hívták meg a távolabb élő rokonokat, vagy ismerősöket vendégségbe – meséli Elischné Draxler Erzsébet. – Az ünnepi ebéd több fogásból állt, az első volt a gazdagon elkészített tyúkhúsleves, amibe marhahúst is főztek, hogy minél finomabb legyen. A leves elmaradhatatlan betéte volt az Einmachknödel.

Becsináltgombóc

Hozzávalók 4 főre:
– 4 db másnapos zsemle (egy főre 1 db zsemlét lehet számolni)
– 4 db egész tojás, só, őrölt feketebors, őrölt fahéj, egy csokor petrezselyem zöldje

A zsemléket vízben áztatjuk, majd kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tojások sárgáját, egy csokor apróra vágott petrezselyem zöldjét, sót, őrölt feketeborsot, csipet őrölt fahéjat, végül a tojások felvert habját. Ha lágynak találjuk, lehet egy kis zsemlemorzsával sűríteni.
Kanállal gombócokat teszünk forró olajba, és kisütjük. A levesben főtt húsokat tormával tálalták második fogásként.

Ez után került az asztalra a rántott, és sült hús, különböző köretekkel, és salátákkal. Az ebéd végén több féle süteményt tálaltak. Ezekből az egyik, amelynek mindig sikere volt.

Mézes tekercs

Hozzávalók:
– 6 egész tojás
– 15 dkg méz
– 8 dkg liszt
– 3 dkg kakaópor
– ½ csomag sütőpor
– 1 csomag vaníliás cukor

A töltelék hozzávalói:
– 25 dkg gesztenyemassza
– 5 dkg vaj
– kevés tej, rum vagy rum aroma

A tészta elkészítése:
A 6 tojás sárgáját simára keverjük a 15 dkg mézzel. A ½ csomag sütőport, a 3 dkg kakaóport,  1 csomag vaníliás cukrot és a 8 dkg lisztet elkeverjük szárazon, majd hozzáadjuk a tojásos-mézes masszához, végül a 6 tojás felvert habját óvatosan belekeverjük.
Sütőpapírral bélelt sütőlemezre elsimítjuk a tésztát és előmelegített sütőben megsütjük (160 fokon kb. 10 perc, de inkább figyeljük, mert gyorsan megsül). Még melegen feltekerjük egy konyharuhával, persze előtte levesszük a sütőpapírt. A tésztát így feltekerve hagyjuk kihűlni.

A töltelék elkészítése:
25 dkg gesztenyemasszát összekeverünk 5 dkg vajjal, kevés tejjel és rummal (vagy rum aromával) hogy kenhető legyen, ezzel töltjük, meg a kitekert lapot majd visszatekerjük. A tetejére lehet csokimázat tenni és tejszínhabbal díszíteni.

Érdemes dupla adagot készíteni mert egy adag nem lesz elég!