11 tűzpiros Ferrari a véradáson

2492

Július 24-én immár harmadik alkalommal rendeznek véradást a tinnyei Üvegtigris Étterem és az Rbiker.com motoros internetes oldal és közösség szervezésében. De hogyan jönnek a motorosok a véradáshoz? Oláh Judit, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének területi képviselője elmondta: három éve egy spontán eseményből nőtt ki az immár hagyományos rendezvény, melynek fő célja a buli mellett a véradás. A motorosok lelkesedését mutatja, hogy, már jövő évi helyszínben is megállapodtak, mely Dobogókőn lesz. Az akció minden évben bővelkedik vidám jelenetekben. Tavaly például meglepetésként 11 tűzpiros Ferrari gurult be az esemény helyszínére. Az versenyautók éppen tesztúton voltak.

5 évesek lettek

Ötéves születésnapját ünnepli ma a helyi vöröskeresztes alapszervezet. Az ünnepségre több mint 40 tagot, köztük természetesen az alapítókat, várnak. A születésnapi torta 50 szeletes lesz.