Ismét sikeres volt a véradás!

1786

A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete tegnap, egy hónapon belül másodszor szervezett véradást a községben, ezúttal a művelődési házban. A Vöröskereszt most is egy-egy 10 000 forint értékű üdülési utalvánnyal ajándékozott meg minden véradót.

A mostani akció során 41-en jöttek el a kultúrházba, ebből 29-en voltak solymáriak! Összesen 25 egység vér gyűlt össze, melyből 21 egység származik a helyiektől.
A véradáson nagyon kellemes volt a hangulat, melyhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy régen volt már olyan, hogy ilyen sokan szerettek volna vért adni. Úgy tűnik a következő alkalommal már egy nagyobb helységre lesz szükség, mint a művelődési ház tanterme – tudtuk meg Körömi Annától a polgármesteri hivatal protokoll előadójától.

12895330_10208872119300318_67791060_n