Történetünk a bronzkortól napjainkig

1274

Solymár első írott emlékének 750. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban, a régészeti kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a település területén már sokkal korábban éltek emberek. Ezt az időszakot is elénk tárja az a 10 előadásból álló helytörténeti szabadegyetem, mely első alkalommal február 24-én, szerdán este fél hétkor jelentkezik, a dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjteményben.

A bronzkortól a 20. század második feléig ismerhetik meg az érdeklődők Solymár múltját a helytörténeti gyűjtemény most induló szabadegyetemi sorozatában. A gondosan kiválasztott előadók mindegyike az adott kor specialistája. Régészek, egyetemi tanárok, múzeumigazgatók és helytörténeti kutatók adnak majd részletes információkat. Első alkalommal Dr. Vicze Magdolna régész, a százhalombattai Matrica Múzeum igazgatója áll a szabadegyetem katedráján, Élet a bronzkori Solymáron című előadásával.