Önbizalomnövelő beavatkozások

6645
Détár Enikő és dr. Kiss Anikó

Miközben a szépészeti beavatkozásokat a mai napig hajlamosak vagyunk a túlzott hiúságnak, az idő múlása elleni szánalmas küzdelemnek tartani, kevesebb szó esik a kezelések lelki hátteréről. Illetve, arról, mit is ad egy-egy jól sikerült szépségkúra magának a páciensnek.

„Alapvetően önbizalmat” – mondja dr. Kiss Anikó bőrgyógyász, kozmetológus sok éves tapasztalattal a háta mögött. – Sokan egyszerűen nem érzik magukat annyi idősnek, mint a valódi koruk, vagy amit a tükör mutat. Minél távolabb van a belső és a külső kép egymástól annál rosszabbul érezzük magunkat. A beavatkozástól a páciensek nem ránctalanságot, hanem lelki békét várnak, amit nagyon sokan meg is kapnak. Számos esetben mesélik el a vendégeink, hogy fiatalos esetleg férfias közegben dolgoznak, már nem érzik magukban azt az erőt, önbizalmat a megváltozott külsejük miatt, ami korábban jellemezte őket. Ezért szánják rá magukat a beavatkozásokra. Az is előfordul, hogy a férj boldogan hozza el a feleségét a kezelésre azzal, hogy kettejük kapcsolatában pozitív változás állt be mióta az asszony ismét szépnek, fiatalosnak látja magát. Míg a hajfestés, a smink, a fogak fehérítése teljesen elfogadott fiatalító eljárások, addig a bőrön végzett esztétikai beavatkozásokat még ma is sokan nem merik felvállalni, pedig teljesen ugyanaz a kategória.  A folyamatosan fejlődő módszereknek köszönhetően ma már észrevétlenek maradnak ezek a kezelések és sokak számára elérhetők. A páciensek környezetének legfeljebb csak az tűnik fel, hogy az illető kipihentebb, fiatalosabb. Ilyenkor, a báli szezonban egyébként még többen keresnek fel, hiszen a bálteremben mindenki a legjobb formáját akarja mutatni. Csakúgy, mint a munkahelyen, mert a munka világában is egyre inkább számít a külső, a fiatalos megjelenés. Számtalanszor bebizonyították már, hogy az első benyomás számít a leginkább. Ezen pedig egy észrevétlen esztétikai beavatkozás is sokat lendíthet. Vannak rövid- és hosszabb távú kezelések. A báli szezon idején sokan kérnek bőrfeszesítő botoxot, illetve ráncfeltöltéshez hyaluronsavas injekciót. Ezek azonnal látványos eredményt hoznak, ám körülbelül egy év után érdemes megismételni őket. Hosszabb távú megoldást a szálbefűzés, a frakcionált lézeres beavatkozás, illetve a mikrotűs feszesítés jelenthet, melyek valódi, bőrminőségét javító kezelések, ténylegesen fiatalítják a bőrt.”