Átadták a Kossuth- és Széchenyi díjakat – két solymári is a kitüntetettek között

1664
Forrás: Madách Színház és Thaler Tamás

Nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök adta át Dr. Lovász Irénnek és Cseke Péternek a Kossuth-díjat.

Dr. Lovász Irén népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitásmegőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréseként vehette át a díjat.

Lovász Irénnel a Solymári Hírmondó 2020. decemberi számában olvashattak dupla oldalas interjút. A művésznőt helyben, településünkön legutóbb a tavalyi solymári karácsonyi műsorban hallhattuk énekelni – igaz, a járványhelyzet miatt nem személyesen, hanem online és a PilisTV műsorán. A felvétel a YouTube-on bármikor megnézhető, meghallgatható:

Cseke Péter Jászai Mari-díjas színművész Magyarország számára kivételesen értékes, több mint négy évtizedes művészi pályafutása, a szakma és a közönség körében is méltán sikeres színészi, valamint a magyar színházművészetet sokoldalúan, magas színvonalon szolgáló, keresztény szellemiségű művészetpedagógiai és színházvezetői munkájával érdemelte ki az elismerést.

solymáronline
Forrás: kormany.hu