Matyi, a ludas, és Küküllő-menti pontozó a művelődési házban

2421
A Reményi Margit Táncegyüttes férfi tagjai, az új koreográfia próbáján

Az évvége közeledtével a solymári művelődési ház több amatőr művészeti csoportja is bemutatja, mit tanult ebben az évben.

A sort – november 28-án, szombaton 10 órakor – a Csepűrágók nyitják. Daragics Éva tanítványai, a Fazekas Mihály elbeszélő költeménye, valamint Schwajda György és László Tibor művei alapján összeállított: Matyi, a ludas című darabot mutatják be. Beck Natália, Czető Bence, Czető Szabolcs, Gyenizse Boglárka, Hoffmann Katalin Alexandra, Kis Dávid, Lukács Dóra, Nagy Csongor Kristóf és Szomolay Szonja már nagyon várják a pillanatot, hogy előadják a libák gágogását és átadják az örök tanulságot: Libából nem lesz szalonna.

November 29-én, vasárnap 16 órától a táncosok veszik át a stafétabotot. A Reményi Margit Táncegyüttes műsorának első felében a legidősebbek magyar táncokat mutatnak be. Köztük egy új koreográfiát, Schlick István: Küküllő-menti pontozó, avagy hogyan kerül a csizma az asztalra című számát. A második részben a német nemzetiségi táncé a főszerep – a kiscsoportos óvodásoktól a felnőttekig – minden korosztály bemutatkozik.

Mindkét hétvégi program ingyenesen látogatható.