Egy sokoldalú művész december 19-én Solymáron

1145

Solymárra látogat Szarka Tamás, hogy egy külön erre az alkalomra összeállított koncerten szórakoztassa közönségét a művelődési házban december 19-én, csütörtökön 19 órakor. Az eseményen felcsendülnek majd a Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő legismertebb szerzeményei, a „Sósósó” című szólóalbumáról néhány mű, illetve a tavalyi augusztus 20-i budapesti tűzijáték dalai. Az ünnephez közeledve az estéből természetesen a karácsonyi hangulat sem hiányozhat.

Solymári koncertjén az ének mellett hegedülni és gitározni fog. Az est további közreműködői lesznek: Jelasity Péter szaxofonon, Takács József Jozzy gitáron, Horváth János zongorán, Szendőfi Balázs basszusgitáron, Varjú Attila dobon. Eszes Viki vokálozni fog.

Belépőjegyek 2000 forintos áron a művelődési ház irodájában válthatók. Mindenkit sok szeretettel várnak a színvonalas rendezvényre!

Ahogy az Apáczai honlapján olvashatjuk, a sikeres művész több mint 350 dalt szerzett már, és több mint 3000 koncertet adott világszerte. A Budapest Arénában négyszer lépett fel, 2016-ban pedig a világhírű Grammy-díjas gitárossal, Al Di Meolával koncertezett. A 2018-as tűzijáték zenéjén túl a versek is az ő nevéhez fűződnek, de egész estés színházi darabok is kerültek ki a kezei közül, például A cigánytábor az égbe megy, a Vérnász, a Benyovszky, a Dózsa, a Mária vagy a Nemzeti Színházban 2015-től máig játszott Éden földön. Az egyik legnépszerűbb magyar film, az Üvegtigris második részének zenéjét is ő komponálta.

solymáronline