Két zenekar koncertezik a Kud-ARC 28. születésnapján

1071

1990-ben indult, így könnyen kiszámíthatjuk, hogy idén már 28 éves lett a Kud-ARC Rock Klub. November 9-én, pénteken este mindenkit szeretettel várnak a művelődési ház pincéjébe egy közös ünneplésre, két zenekar, a Dereng és a Starfucks vendégszereplésével.

A 28 évvel ezelőtti kezdetekről így mesélnek a Kud-ARC honlapján: “1990-ben Solymáron néhány fiatal – többek közt Csomai Zoltán és a Tancus Saurus (MWS) zenekar tagjai – elhatározta, létrehoz egy rock klubot az Apáczai Csere János Művelődési Ház pincéjében, Zenélő Rinocérosz néven. Egy helyet, ahol találkozhatnak, kedvenc zenéiket meghallgathatják, végre állandó helyen élvezhetik egymás társaságát. Sokan csatlakoztak az alapítókhoz. A következő évtől már Kud-A.R.C. (Alternatív Rock Club) néven működött. Miért lett Kud-A.R.C? Azt már tudtuk, hogy Alternatív Rock Klub akarunk lenni. Az is tény, hogy folyamatosan be akarták záratni a helyet. Ekkor mondta valaki a Kudarc nevet.”

Pénteken is ebben a klubban tartják az ünnepi bulit. Kapunyitás 20 órakor, a koncertek 21 órakor kezdődnek. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

PA – solymáronline
Forrás: www.kud-arc.hu