Fontos, hogy legyenek körülöttünk erős férfiak (és persze nők, de most ezt hagyjuk…). De mitől erős egy férfi, ha nem elsősorban a fizikai jellemzőkre gondolunk?
Attól, hogy mindent elvisel, hogy mindig ő állja a sarat, hogy minden felelősséget magára vállal, netán, hogy ő keresi a több pénzt, vagy hogy mindent egyedül old meg? Ugye láttatok már ti is olyat, aki minél jobban próbálja bizonyítani, ő milyen erős, okos és megkérdőjelezhetetlen pasi, annál inkább az ellenkezőjéről bizonyosodunk meg a társaságában?!
Gyakran gondolkozunk azon kollégákkal, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a férfiak is bátrabban forduljanak segítségért, ha elakadnak (nem a hóban…), ha soknak érzik a stresszt, amivel meg kell küzdeniük, ha akár a magánéletben, akár a munkájukban, a vállalkozásukban nem boldogulnak bizonyos kérdésekben, ha szeretnének változtatni szokásokon, de nem megy egyedül, ha belevágnának valami újba, de helyette toporognak egy helyben, stb.
Amikor fiatalokkal dolgozom, ott még ez nem figyelhető meg ennyire szélsőségesen, de aztán ahogy megyünk előre a korosztályok tekintetében, egyre inkább, a középkorúaknál már nagyon tipikus. Ez remélem azt is jelenti, a fiatalabbak már így szocializálódnak, ők természetesnek veszik és a jövőben is annak fogják venni, hogy vannak segítő szakemberek, hozzájuk lehet fordulni.
Viszont hallottam a rádióban egy beszélgetést Monspart Saroltával, híres régi tájfutó világbajnokunkkal, sokszoros magyar bajnokkal. Őt már a fiatalabb korosztály nem is biztos, hogy ismeri. Egy fantasztikus sportember, aki a nagy sportteljesítményeket követően egy nagy betegséget is leküzdött és ma is szívén viseli az egészséges életmódot, a mozgás örömét, és igyekszik ezt közvetíteni, átadni a fiatalabb generációknak, sőt, mindenkinek. 60 pluszos gyalogló klubjáról már korábban is hallottam.
Indított most egy olyan kampányt, ami kedvet próbál csinálni a gyalogláshoz, mint ahhoz a sporthoz, amit a legkönnyebb csinálni: sem különösebb eszközigénye, sem helyigénye nincs, minden korban lehet művelni, legfeljebb a formája, sebessége, gyakorisága változik az évek előrehaladtával. Mesélt róla, hogy az önkormányzatok is részt vesznek ebben a kampányban, országos hálózatban folyik a munka, amely abból áll, hogy valamiféle gyalogló klubokat hoznak létre: „Menjetek emberek, sétáljatok együtt, éljétek meg az együttlét, a közös mozgás, a szabad levegőn levés örömét!”
Azt mesélte, gyorsan szaporodnak a klubok, de megfigyelte, a résztvevők kb. 95%-ban nők!! Én ezen egyáltalán nem csodálkoztam (hozhatnék saját élményt is innen saját lakóhelyemről, Nagykovácsiból, vagy a Mádi Női Élménytábort, amit először egyáltalán nem nőknek találtam ki, de ez lett belőle…), viszont amit mondott, azon jót mosolyogtam magamban. Valahogy így fogalmazott: nézzük meg, a férfiak mindig magányosan futnak, mint a ’kiskakasok’, a nők pedig, mint a tyúkok a tyúkudvarban, futni is, gyalogolni is szeretnek együtt, kiegészítve egyéb élvezetes tevékenységgel, a beszélgetéssel, csacsogással.
Igen, ez tényleg így van. A férfiak mintha nehezebben vennék rá magukat, hogy egymáshoz alkalmazkodva, egymás tempójában, egymást bevárva haladjanak, ők inkább EGYEDÜL küzdik le a távolságot. Mint MINDENT! Persze ez sarkítás, hiszen sok dolgot csinálnak ők is együtt (foci, tenisz, sörözés…), de ezeket már tényleg nehéz lenne egyedül megvalósítani (bár az utolsónak nincs fizikai akadálya). Sőt, ne legyünk igazságtalanok, túracsoportok, egyéb szabadidős tevékenységek is léteznek koedukált szervezésben, sok dolgot csinálnak együtt nők és férfiak. Hála az égnek!!
Azért én mégis próbálkoznék:
Kedves fiúk és férfiak! Azt javaslom, ha van valami gond, menjetek coachhoz, sőt, business coach-hoz! Az mégiscsak jobban hangzik (mint a pszichológus… bár manapság már ez sem ciki, higgyétek el!!). A coachingban az a jó, hogy azt ’elő lehet úgy is vezetni’, hogy nem magatokon szeretnétek dolgozni, hanem a vállalkozásotokon, a terveiteken, a munkahelyi problémáitokon, az egyéb, kvázi tőletek ’szinte’ független témákon. Aztán majd ott csendben, négyszemközt, amikor senki nem szerezhet róla tudomást, megbeszéljük a többit is… Nem kell félni tőle, nem mindig szokott fájni! Még azt is mondhatjátok a haveroknak, személyi edzőtök van. Hiszen az!
Remélem, nem bántottam meg senkit! Ha kicsit igen, akkor viszont azt kérdezném: lehet, hogy betaláltam? Hogyan is állsz ezzel?
Koskovics Éva
közgazdász, coach
(coachco.blog.hu)