Az aradi vértanúk nyomában

2267
(Fotó: Szentegyházi Huszárok)

Ezen a hétvégén – ahogy 2005. óta minden évben – ismét toborzó útra indul a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület.

A Szentegyházáról induló „Őszi hadjárat” a legnagyobb ilyen típusú rendezvény Erdélyben, mely az aradi vértanúknak állít emléket. A Székelyudvarhely és Csíkszereda között félúton fekvő település – 860 méteres magasságával Hargita megye legmagasabban fekvő városa – az utóbbi években már Székelyföld más részéről és Magyarországról is vendégül látja a hagyományőrző huszárcsapatokat.

Ma a megnyitó után gálaestre kerül sor, ahol átadják a 2014-ben, a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Solymáron élő Ugron András által alapított Székely Koszorú kitüntetést. A holnapi vonuláson részt vesz közel 120 lovashuszár és 60 szekérnyi utazó (rezesbanda, táncosok, vitézek, vöröskeresztesek, huszárlányok, ifjak, hadfik) korabeli ruhákban. A háromnapos programot lovasbemutató, koncert, kiállítás és gyerekprogramok színesítik.

Székely Koszorú kitüntetés
A kitüntetést a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és ábránfalvi Ugron András Gábor alapította abból a célból, hogy elismerje a Székelyföldön működő katonai hagyományőrzők, illetve azokat erősen támogatók azon tagját:
– aki a katonai hagyományőrzési tevékenységén belül, vagy az által a székelyföldi/erdélyi mindenkori történelemben folyó szabadság és önállósági küzdelmeket személyesen, példamutatóan bemutatja, megvalósítja, szélesebb társadalmi körökkel megismerteti;
– a más által folytatott ugyanezen tevékenységet tevőlegesen is támogatja, ezáltal elősegítve Székelyföld/Erdély népének saját identitása, és saját múlt- és jelenkori történelmének jobb megismerését és megbecsülését, vagy jobbra fordulását.