A Magyar Rádió programszerkesztőjét, sokan a Solymári Gospel Fesztivál egyik alapítójaként ismerik, pedig ő az ismét nagy sikerrel futó Össztánc című darab zenei szerkesztője is.
Szavak nélkül, tánccal és zenével elmesélni majd egy évszázad magyar történelmét. Erre vállalkozott 1994-ben a Vígszínház, az Össztánc című produkcióval. A siker nem is maradt el. Köszönhető ez a parádés szereposztásnak, Marton László rendezésének, a koreográfus Imre Zoltánnak, és persze a zenei szerkesztőnek, Jeney Erzsébetnek. Az elmúlt szombaton a színház újra műsorra tűzte a darabot, és a siker újra óriási. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
- Mit érzett a felújított darab premierjén?
- Kíváncsiságot és büszkeséget. Hatalmas ajándékot kaptam a sorstól azzal, hogy ennek a rendkívül kreatív és tehetséges csapatnak a tagja lehettem. A közönség egyébként ugyanolyan jól vette a poénokat, mint 21 éve. Magamon pedig azt vettem észre, hogy miközben belefeledkezem egy-egy gesztusba, jelenetbe, sokan már máson mulatnak. De ez így természetes. Ezt a darabot sokszor kell látni ahhoz, hogy a színészek minden mozdulatát kiélvezzük. Nem beszélve a zenékről. Ma sem tudnék jobbakat választani. Mindegyik emblematikus, mint például az 56-ot idéző Egmont-nyitány, vagy éppen a Rock Around The Clock, azaz a Rock az óra körül című örökzöld.
- Milyen emlékei vannak a hajdani próbákról, a felkészülésről?
- Emlékszem, az első olvasópróbát azzal kezdte Marton László, hogy van egy jó és egy rossz híre a színészek számára. A jó, hogy egyetlen sor szöveget sem kell megtanulni (ennek mindenki nagyon örült), a rossz viszont, hogy napi 10 órát fogunk táncolni. Slow fox, rock and roll, keringő, és rengeteg más tánc – a gyakorlás következett. A próbák végén mindenki 10 kilót fogyott. Most, ahogy beszélgetünk, beugrik egy különös eset is. Mikor egy alkalommal Imre Zolival zenéket válogattunk a rádióban, hirtelen vérezni kezdett az orra. Gyors elsősegélynyújtás után, a padlón feküdt betamponálva. Ekkor lépett be gyanútlanul a kollégám, Buza Sanyi, aki megdöbbenve szemlélte a jelenetet. Mondanom sem kell, zavarba jött…
- Kire emlékszik szívesen a társulatból?
- Harkányi Endre, Eszenyi Enikő, Kern András, Igó Éva, Hegyi Barbara, Méhes Laci, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza jut most hirtelen eszembe. Néhányan közülük a felújított darabban is játszanak. Megható volt, amikor az előadás végén Harkányi Endre felment a színpadra, és egy szál virágot nyújtott át Tahi Tóth Lászlónak, aki most az ő szerepét táncolja. A darab a szereplőcserék ellenére sem veszített eredeti hangulatából. Ugyanannyira izgalmas, olykor felkavaró vagy megható időutazást kínál most is, mint egykor.
Ezt a nyelvet mindenki érti
A vígszínházi produkció előzménye a Theatre du Campagnol Le Bal (A bál) című előadása, illetve az abból készült olasz-francia-algériai film volt, melyet Ettore Scola rendezett. Ennek nyomán készült el a magyar verzió, a magyar történelem fontos korszakaira, epizódjaira adaptálva. A magyar változat népszerűségét jelzi, hogy a Budapestre látogató külföldiek is előszerettel váltanak jegyet erre a darabra. Hiszen a tánc és zene nyelvét mindenki érti.Tudta?
A Vígszínház társulatának pozsonyi vendégszereplése olyan kirobbanó sikert aratott a szlovák fővárosban, hogy az ottani színház vezetői arra gondoltak, érdemes lenne a „saját tánctermükön” keresztül láttatni, végigkísérni a Csehszlovák Köztársaság történelmét, és lakóinak egyéni sorsát. Martin Porubjak. a pozsonyi színház dramaturgja meséli a maguk Tanciaren (Össztánc) előadásáról:
„A tömeges emigráció időszaka, vagy egy gyönyörű nő egyetlen érintése tánc közben? A Nemzeti Szlovák Felkelés 1958-ban, a műkorcsolyázó Európa-bajnokság megrendezése, vagy a szovjet hadsereg bevonulása tíz évvel később? Mindezt belefoglaltuk 2001 tavaszán a forgatókönyvünkbe, majd próbálni kezdtük a darabot három különböző generáció színészeivel. És ez a boldogtalan huszadik század végigsöpör a táncparketten…”
Hullan Zsuzsa, Fesztbaum Béla és Józan László pedig így mesélt a legendás előadás történetéről és a felújítás örömteli próbafolyamatáról:
