Nagypénteken a keresztény egyházakban Jézus kereszthalálára emlékeznek, aki önként vállalta a kínszenvedést és csúfos kivégzést azért, hogy ezzel az áldozattal megmentsen bennünket a bűn rabságából.
A nagyböjt – mely 40 napja, hamvazószerdán kezdődött – lezárása az úgynevezett „szent három nap”, amelyben a katolikus egyház szép liturgiai ívvel emlékezik meg. Csütörtök este az utolsó vacsoráról, éjjel virrasztással Jézus utolsó éjszakájáról, melynek során elfogták és hurcolták hatóságtól hatóságig. Pénteken a kereszt cipelése során történteket elmélkedi végig, és azt “ünnepli” nagy visszafogottsággal, hogy miként lett a kivégzőeszköz kereszt mindannyiunk számára dicsőséges tárgy azzal, hogy ez hozta meg az emberiségnek a megváltást. Szombaton napközben a meghalt Krisztus sírjánál gyászoljuk Jézust, mint embert, de este már ünnepi fényben és nagy pompával elővételezzük a hajnali csodát: Krisztus feltámadását, a megváltás befejezését. Mert a megváltó mű ebben a kettősségben, a halálban és a feltámadásban együtt történt meg. Egyik a másik nélkül nem áll meg, a feltámadás mutat rá arra, hogy van örök élet számunkra is.