Néhány hete megígértük, hogy Milbich Edit amerikai élményeit is megosztjuk olvasónkkal. Edit némettanár, aki az anyanyelvi környezet megteremtését tartja a legfontosabbnak az óráin. Ebben erősítette meg jó pár éve az amerikai Pittsburgh-ben töltött egy év is.
Edit 1999-ben egy meghívás után érkezett az amerikai nagyvárosba. Kezdetben nem beszélt angolul, bár invitálói szerint ez nem is volt fontos. A lényeg a némettudás volt és az elhivatottság. Csak kint döbbent rá, hogy a város legkeményebb környékére került, ahol nem volt tanácsos kiszállni az autóból és napirenden voltak a bandaháborúk.
„Különös világ volt, különös szabályokkal – kezdi a történetet. – Az órák között nem voltak szünetek, biztonsági okokból libasorba kellett felsorakoztatni a gyerekeket és úgy kellett átkísérni őket a következő órára. A tanítási napot egy 20 perces ebédidő szakította csak meg. A testnevelés órára pedig nem öltöztek át. Az ottani pedagógusok egyébként minden tekintetben igyekeztek magukat levédeni, nehogy a szülők bármiért is bepereljék őket. Az egyik legfontosabb szabály e tekintetben a „don’t touch”, azaz tilos megérinteni a gyerekeket.
A diákjaim Frau Milbich-nek szólítottak és el voltak ámulva azon, milyen „okos” vagyok, mert én a legtöbb témához hozzá tudtam szólni. Legyen az sóderkeverés, házimunka, történelem. Érdekes volt, hogy az ottani fiúk egyáltalán nem szégyellik az érzelmeiket, vagy a sírást. A konfliktusokat pedig rendszerint „Give me a hug” – szó szerint „Adj egy ölelést” – felkiáltással zárják.
Fura, hogy még ebben a környezetben is mennyire oda kellett figyelni az öltözködésre. Munkában például tilos volt farmert hordani. Én is csak egyszer mentem – gyanútlanul – farmernadrágban tanítani. Mindenki el volt ájulva, milyen bátor vagyok. Többet azért mégsem próbálkoztam vele.
Számomra az egész év legnagyobb tanulsága persze az volt, hogy az anyanyelvi környezetben lehet leginkább nyelvet tanulni. Amikor kimentem, egy szót sem beszéltem, mire visszajöttem, egész jól tudtam angolul. Igaz, ez a tudás egy modern amerikai nagyváros élő nyelve volt, jó néhány gettóbeli kifejezéssel tarkítva. Alapnak azonban nagyon jó volt.”
Edittel készült korábbi cikkünket, melyben nyelvtanítási módszeréről beszélt, itt olvashatják.
