Már csak egy hetet kell várni, hogy idén is megnyíljon a jégpálya a Templom téren.
November 25-én este 6 órakor – a tavalyi évhez hasonlóan – jégrevüvel és a plébános úr áldásával nyit a jégpálya a Templom téren. Ugyanekkor nyílik a „Hütte”, ahol meleg étel és ital várja a vendégeket. A pálya hétköznapokon 16 és 21 óra között, hétvégeken pedig 11 és 21 óra között várja majd a korcsolyázókat. Ahogy azt már a múlt évben megszokhattuk, a templomban zajló misék ideje alatt a pálya üzemeltetése szünetel majd. A Jégkorszak 2. programsorozat részleteiről hamarosan tájékoztatjuk a lakosságot – mondta dr. Szente Kálmán polgármester.