A népmese napját a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére első alkalommal 2005 őszén rendezték meg, így idén immár 20. alkalommal elevenítik fel a mesemondás ősi művészetét Benedek Elek születésének évfordulóján, emlékeznek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről, arról a mindennapjainkban is használható tudásról, amely minden népmese sajátja.
Emberség, tisztelet, becsület, bátorság, kitartás. Többet ésszel, mint erővel. Jó tett helyébe jót várj. A rossz végül elnyeri méltó büntetését. A könnyen szerzett vagyon hamar elillan, és még sorolhatnánk napestig.
A gyerekeknek óriási szükségük van arra, hogy lássák és megértsék az egyszerű emberi kapcsolatokat, szimpatizáljanak a hősökkel, megéljék a cselekmény által kiváltott érzéseket és rögzítsék a jó-rossz közötti különbséget.
A meséink tréfásan tanítanak mesélőt és hallgatót egyaránt, miközben váratlanul szakítanak ki a mindennapok szürkeségéből…
A cibere
Egyszer egy ember elment vendégségbe egy barátjához, s ott megkínálták ciberelevessel. Rettenetesen jól esett neki, s elhatározta, hogy ezután mindig ciberét főzet a feleségével. Csak attól félt, hogy amíg hazaér, elfelejti a leves nevét, ezért hazafelé egész úton mondogatta magában: – Cibere, cibere, cibere… Egyszer egy hídra ért, s benézett a híd alá, hogy lássa, mekkora a víz. Abban a pillanatban elfelejtette a leves nevét. Gondolta, hogy a leves neve beleesett a vízbe, s ott kell megkeresnie, hogy újra eszébe jusson. Amint ott keresgél a vízben, egyszer csak arra jön egy úr hatlovas hintóval. Megállott a hídon, és lekiáltott: – Mit keresel ott, hé? – Ha tudná, az úr is keresné – válaszolta az ember. Az úrnak sem kellett egyéb! Azt gondolta, hogy ki tudja, milyen nagy kincset keres az az ember! Hamar lefutott, beállott térdig a sárba, s könyökig matatott benne. Ott matattak vagy két órát, de nem találtak semmit. Az úr megunta, s mérges lett: – Én nem keresem többet, még ha a Dárius kincse is! Úgy összetapostuk ezt a sarat, hogy olyan, mint a cibere. – Ez az! Megtalálta! – kiáltotta az ember. Megköszönte, s azzal indult boldogan haza. Az urat pedig kicsi híja, hogy meg nem ütötte a guta.
A cigány ügyvéd
Egy szegény ember tizenkét esztendeig szolgált egy kocsmárosnál. Kapott naponta három főtt tojást, meg ellátták ruhával is, de a kocsmáros pénzt nem adott neki, még egyetlen krajcárt se. Azt mondja egyszer a szegény ember a kocsmárosnak, hogy ő már tizenkét esztendeje dolgozik nála, mégis csak megérdemelné már, hogy valami fizetést kapjon. A kocsmáros azt mondta erre, hogy ha eddig nem adott, ezután se ad. – Hát, ha nem adsz, én meg továbbállok! – mondta a szegény ember. Avval ott is hagyta a kocsmárost, és beállott máshoz dolgozni. De a kocsmáros nem akarta ezt annyiba hagyni, beperelte a szegény embert, és azt követelte, hogy fizesse meg neki a kárát, mert ameddig nála szolgált, megevett ennyi meg ennyi tojást, pedig abból a tojásból mennyi csibe kelt volna ki, és az még mennyit tojt volna! Hú! – megijedt erre a szegény ember! Hát hogy fizesse ő meg azt, amit a kocsmáros követel. Elment ügyvédet keresni, de az mind sok pénzt kért! Utoljára találkozott egy cigánnyal, az feléért elvállalta az ügyvédséget. Elmennek a tárgyalásra. A kocsmáros ügyvédje annyit beszélt ott, hogy a bíró maga is azt mondta, hogy a kocsmárost nagyon nagy kár érte, így a szegény embernek fizetnie kell. Akkor fölállt a cigány ügyvéd is. Vitt magával egy bögre főtt borsót. Azt a kezébe vette, és azt mondta: – Hát már látom, hogy nincs igazság! Engem meg se hallgattak. Ha már az igazsághoz nem jutottam, haza is megyek. Itt van ez a bögre főtt borsó, azt én elvetem, legalább ennyije hadd legyen a szegény embernek! Odaszólt a bíró: – Mit vetsz te el? Főtt borsót? Hiszen az nem kel ki, te bolond! – Nem kel ki? – mondja a cigány. – Hát az a főtt tojás kikelt volna, amit ez a szegény ember kapott a kocsmárostól? – Hű, az anyja teremburáját ennek a cigánynak! – mondja a bíró. – Teneked van igazad, hiszen a kocsmáros megfőzte a tojást, és úgy adta az embernek, abból csibe sose kelt volna ki! Így aztán a szegény embernek nem kellett megfizetni a sok csibét. Inkább még a kocsmáros fizette ki neki a bért, amit idáig hiába kért tőle. Ezt aztán a cigánnyal megfelezte, és boldogan élnek azóta is, ha meg nem haltak.
A szerkesztőség mesegyűjtőink és meseíróink előtt az alábbi sorokkal tiszteleg:
Mesék világa csodás álom,
Szívünkben él régi vásznon.
Bátorság és jóság lépdel,
Színes történetekben ékel.
Varázslat és hősök várnak,
Tündérek és szörnyek szállnak.
Népmesékben bölcsesség van,
Együtt meséljük otthonunkban.
SolymárOnline