17 milliárdos beruházás oldhatja meg a solymári vízproblémákat

1059

A június végi-július eleji, több napon át tartó vízhiány minden eddiginél határozottabban hívta fel a figyelmet az ivóvízzel kapcsolatos problémákra, legalábbis Solymáron. A katasztrófahelyzetet néhány nap alatt sikerült elhárítani, de annak, hogy a vízvezetékekkel továbbra is probléma várható, bizonyítékát adják az azóta is naponta bekövetkező csőtörések a településen.

“A döntéshozók, a katasztrófavédelmi szakemberek és a közvélemény előtt is elég nyilvánvalóvá vált, hogy milyen súlyos a helyzet, és hogy milyen sérülékeny ez a rendszer” – nyilatkozta dr. Szente Kálmán, Solymár polgármestere a PIlisTV kamerájának. – Az egész rendszer teljes rekonstrukciójára van szükség – mondta, és hozzátette: a vízműnek egy 16-17 milliárd forintos pályázatot sikerült elnyernie az infrastruktúra fejlesztésére.

A KEHOP-2.1.11-21-2022-00005 számú, Kapacitásbővítő fejlesztések elnevezésű projekt az EU kohéziós alapjából 16,2 milliárd forintos, 100%-os támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében. A munkálatok már ezen a nyáron megkezdődnek, de a hatalmas volumenű beruházás befejezése legkorábban 2024 őszére várható.

A hamarosan kezdődő beruházás keretében a rendszer leggyengébb pontjait tudják feljavítani, ami legalább a sorozatos vezetéktöréseket kiküszöbölheti majd. “A solymári és környékbeli települések vízvezetékei általában rendkívül elavultak, az 1950-es, 60-as években telepített eternit csövek vannak a föld alatt, ezek a csövek időzített bombák, bármikor felrobbanhatnak” – magyarázta dr. Szente Kálmán. A június végi vízellátási problémáknál is azért nem tudták megnövelni a víznyomást, mert azzal azt kockáztatták volna, hogy a fő betápláló vezetékek is eltörnek, és akkor az egész településen nem lenne víz.

A polgármesternek arról is tudomása van, hogy a DMRV az egész rendszer felújítására vonatkozó pályázatot is benyújtott, ami még elbírálásra vár.

Nem ez az egyetlen megoldási kísérlet a vízellátás biztonságosabbá tételére. Szente Kálmán elmondta, hogy a mostani egyeztetések során felmerült egy másik lehetőség is: ha a DMRV szolgáltatási területét összekötnék a fővárosi vízbázissal, akkor a budapesti összekötő vezetékből Solymár kaphatna egy plusz betáplálást. A beruházás költségei több száz millió forintra tehetők, de mivel a fővárosban vízbőség van, ezzel el lehetne kerülni a jövőben a tározók leürülését. A mérnökök meg fogják vizsgálni ennek a lehetőségét.

solymáronline