Folytatjuk sorozatunkat, melyben helyi egyesületeket, civil szervezeteket kérdezünk, hogy mi változott az életükben a járvány kitörése óta. Ezúttal a Hagyományőrző Asszonykórus elmúlt hónapjairól és jövőbeni terveiről kérdeztük a kórus vezetőjét, Jeney Erzsébet karnagyot.
Miben változott az életük a járvány kitörése óta?
A Hagyományőrző Asszonykórust talán mindenkinél érzékenyebben érintette a koronavírus-járvány. Ennek egyik oka, hogy több tagunk is a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, a másik pedig az, hogy rengeteg kedves felkérést kellett visszamondanunk. Mivel a kórusunk igen aktívan dolgozott az elmúlt két évben, intenzív munkával komoly fejlődést értünk el, ennek eredményeképpen pedig egymás után kaptuk a meghívásokat vidéki rendezvényekre. Sajnos ezeket egytől egyig vissza kellett mondanunk, illetve szinte az összeset maguk a szervezők is elhalasztották őszre. Bizakodunk, hogy akkor már eleget tudunk tenni a felkéréseknek.
A kijárási korlátozások ideje alatt hogy működtek?
Tulajdonképpen sehogy, mi nem tudunk online próbákat tartani. Ennek több oka is van, de a legfontosabb, hogy az együtténeklés az online hangcsúszások, eltolódások miatt tulajdonképpen megoldhatatlan. És ez nagy baj, mert egy folyamatosan együtt dolgozó művészeti csoportnak két-három hónap kiesés azt jelentheti, hogy egy sor dolgot majdnem elölről kell kezdeni.
Mi okozott nehézséget?
Nyilvánvaló, hogy a kijárási korlátozások és az ezzel kapcsolatos tiltások ellen senki nem tett volna, és nem is csak pusztán a szabálykövetés, hanem a logikus belátás miatt sem. Vagyis senki nem szerette volna sem a saját, sem pedig a hozzátartozói életét kockáztatni a személyes találkozással. Mi énekesek vagyunk, nem lehet maszkban énekelni, és a dolog természeténél fogva itt sokkal nagyobb a cseppfertőzés veszélye, főleg egy zárt próbateremben.
Milyen pozitív tapasztalatokban, élményekben volt részük az elmúlt időben?
A legnagyobb boldogság, hogy mindnyájan egészségesek vagyunk, senkit nem támadott meg a vírus. Leírhatatlanul boldogok voltunk, amikor a lazítások után először próbálhattunk a Művelődési Ház udvarán. Inkább klubhangulat volt ugyan, a művészi munka akkor még kissé háttérbe szorult, de láttuk egymást, és örültünk az újratalálkozásnak. Persze megannyi nyári születésnapot is ünnepeltünk a közelmúltban, ami mindig erősíti a közösségi szeretetet.
Hogyan tervezik a következő hónapokat?
Van egy nagyon fontos, szinte missziós tervünk. Sarlós Tibor felkérésére megpróbáljuk összegyűjteni és megörökíteni az egykori hagyományos solymári dalokat, ünnepkörönként csoportosítva. Tibor szinte az utolsó „mohikán”, aki még a nagy öregektől tanulta a solymári dalok hagyományos orgonakíséretét. Ezért is nagyon fontos dokumentálni ezt az örökséget. Ennek az óriási munkának még nagyon az elején vagyunk, számtalan kordokumentumból kell komoly kutatómunkával az ősi gyökerekhez visszatalálnunk. Vannak dalok, ahol kezdetben csak a szövegek álltak rendelkezésre, és meg kellett győződnünk arról, hogy ami szájhagyományként a kórustagok fülében él, valóban egyezik-e a valamikori alapénekkel? A tercelő szólamok harmóniába való illesztése is még sok tennivalót ad majd. Mindenesetre ez egy gyönyörű, hálás és nagyon megtisztelő feladat, melyre magam is sok munkaórát áldozok, mert azt szeretném, ha ez a kiadvány Solymár egyik büszkesége lenne a későbbiekben, amelyből a következő generációk is örömmel sajátíthatják el, vagy eleveníthetik fel őseik dalkincsét.
SZE – solymáronline