A solymári búcsú rendezvényeinek egyik helyszíne az idei évben is a Svábház volt.
Az udvart megtöltötték az egyre nagyobb számban jelentkező solymári hobbi- és profikézművesek, mesteremberek. Az idei forgatagban találkozhattunk Huber Nóra nemezelt munkáival, Rózsa Eszter levendula termékeivel, Hamvas Bella házi-bio lekvárcsodáival, Zentai Hilda bőrdíszműves munkáival, Pál Mari szappanjaival, Pál Józsi fafaragó mester, Ringler Kata és Reményi Éva ötvösművészek alkotásaival. A csinosan dekorált standok előtt mindig álltak érdeklődők, rég nem látott ismerősök, volt osztálytársak, régi barátok, akikkel jó volt beszélgetni, és a legtöbben vásárfiát sem felejtettek el magukkal vinni.
A Sütőklub ínycsiklandozó süteménykínálatával varázsolta el a látogatókat. Az asszonyok mindkét napon húszfajta süteménycsodával várták az édesszájú gurmékat. A kínálat a linzeres süteményektől a kuglófokig, a kelt tésztáktól a gesztenyével, sajttal, könnyű csokihabbal töltött tortaformációkig terjedt. A pöttyös egyenkötényben áruló klubtagok a kígyózó sorok ellenére kedvesen, mosolyogva ajánlották a házi süteményeket. Ennek a kedves kínálásnak még a legszigorúbb diétára ítéltek sem tudtak ellenállni. A receptek után érdeklődők azonnal magukkal vihették új kiadványunkat, a Receptes füzetet. Voltak olyan klubtagjaink, akiket két napig nem láttunk az udvaron, mert a konyhában folyamatosan készítették a citromos, narancsos, málnás limonádét. Az asszonyok gondoskodtak az eszpresszót, a hosszúkávét, a lattét kedvelőkről is. Vasárnap este a pöttyöskötényesek közös csoportképet készítettek. Ezt látván megszólalt egy látogató: ”ezek az asszonyok láthatóan nagyon jól érzik együtt magukat!”
Idén újdonság volt a Csodatücsök alapítvány sör-standja. Az alapítvány évek óta támogatja a Solymáron élő sérült gyerekeket nevelő családokat. Az alapító, Törcsi Attila mindkét napon maga csapolta a sört, az asszonyok sós süteményt sütöttek, és azt sörkorcsolyaként kínálták.
A bolhapiac idén is népszerű volt, a régi fazekakat és bádog edényeket, a horgolt terítőket és régi festményeket meg egyéb csecse-becséket kedvelők mind megtalálták az ízlésüknek megfelelő portékákat.
A borokat kedvelők Hamvas Tibor solymári borász bor-standján kóstolhatták a beérett borokat.
A Svábház színpad felőli udvarán a kecskelábú régi asztalokon rózsamintás zöld abrosz, rajta kis váza virággal, tonett székek – itt még Szinbád is szívesen elüldögélt volna. „De jó, hogy van egy hely a hangos búcsúi forgatagban, ahol le lehet ülni, ahol lehet egymással beszélgetni.” – hallottuk innen is, onnan is.
Vasárnap délután már hangosabb volt a Svábház udvara. A pajtaszínpadot megtöltötték a Kompanei gyerekszínjátszói, sváb novellákat és egy kis történetet adtak elő. Őket követte a Spitzenbuben zenekar, sváb népzenét játszottak. Igyekeztünk a hangosítással úgy bánni, hogy a zene mellett még lehessen beszélgetni, hiszen azért is jöttünk a búcsúba, hogy régen nem látott ismerősökkel, külföldről hazalátogatókkal, szomszédokkal váltsunk néhány szót.
A házban Barcsik Géza fotókiállítása várta a szép solymári házak szerelmeseit. A kiállítótérben mindig akadt néhány ember, akik építészetről, az épített értékek megóvásáról, környezetvédelemről, hagyományról beszélgetett. Nagyon érdekes eszmecseréknek lehettünk fül- és szemtanúi.
A jó időnek, a jó szervezésnek és a Svábház köré szerveződő, egyre gyarapodó segítő csapatnak köszönhetően idén ismét jól érezhették magukat azok, akik betértek hozzánk.
Bauernhaus Solymár – Hartmann Hellebrandt Hilda
Fotó: László-Marlok Nikolett és a sütőasszonyok